hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyre nagyobb a társadlami olló a szegények és a gazdagok között
Nem esik messze az alma a fájától?
Egyre nagyobb a társadlami olló a szegények és a gazdagok között

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 10. 12.
A közelmúltban készült tanulmányok szerint nem vagyunk „mobilis” társadalom: viszonylag kevés esélyünk van túlteljesíteni a szüleinken. Érdekesség, hogy a kitörés szempontjából meghatározó szerepet játszhatnak a barátságaink és a kapcsolataink.

Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt, amikor egy személy vagy csoport társadalmi helyzete megváltozik, tehát egy szegény családba született gyerek nem lesz szegénységre ítélve a származása miatt már a születése pillanatától. Ez a mozgás lehet vertikális (a társadalmi hierarchiában történő fölfelé vagy netán lefelé történő mozgással) és lehet horizontális is (ami foglalkozásváltásban nyilvánulhat meg, azonban a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely ebben az esetben azonos marad). Mindemellett létezik az ún. „házassági mobilitás” is, amikor valaki házasságkötésével kerül át egy másik társadalmi rétegbe. A mobilitást többek között a foglalkozás, jövedelem, iskolai végzettség vagy a kedvezőbb, illetve kedvezőtlenebb lakhely szempontjából lehet vizsgálni.

A társadalmi mobilitás mértéke azt demonstrálja, hogy egy ma megszülető gyereknek mekkora esélye van a szüleiétől eltérő – ideális esetben jobb – életet élnie. A társadalmi mobilitás hiánya a legtöbb országban komoly probléma. A World Economic Forum (WEF) 2020-as tanulmánya megállapította, hogy kevés olyan gazdaság van a világon, amely olyan környezetet tud teremteni, hogy az állampolgárok gyarapítani tudják a vagyonukat. Tehát ugyanabban a társadalmi és gazdasági helyzetben maradnak az emberek, amiben a szüleik is voltak. Megfigyelhető, hogy azok a gyerekek, akik kevésbé tehetős családokban látták meg a napvilágot, jellemzően nagyobb árat fizetnek a sikerért, mint a gazdagabb családba született kortársaik. Mindemellett a WEF szerint az egyenlőtlenségek azokban az országokban is rohamosan nőnek, ahol egyébként a társadalmi mobilitás indexe emelkedik.

Sereghajtók vagyunk Európában

A 2020-as, a Világgazdasági Fórumra készített anyagból kiderül, hogy Magyarország a 37. helyen szerepel a 82 országot vizsgáló listán. A tanulmány szerint Európában alig van olyan ország, amelyet magunk mögött tudtunk hagyni a rangsorban: csupán a 40. helyen álló Bulgáriát és a 42. helyre sorolt Romániát. A kutatásban részt vevő országok állampolgárainak túlnyomó része, beleértve hazánkét is, beleragad abba a társadalmi és gazdasági helyzetbe, amibe beleszületett, mondhatni, nemzedékről nemzedékre száll a vagyon és a szegénység is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!