hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Iszlamista terror: Magyarország még a béke szigete
Elharapózó antiszemitizmus Nyugat-Európában
Iszlamista terror: Magyarország még a béke szigete

Fotó: Gerják Dániel

2023. 10. 19.
„A kettős mérce, Izrael intézkedéseinek példátlanul szigorú nemzetközi megítélése már önmagában felveti a mögöttes antiszemita motivációt” – mondja Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára.

   Az Önök mérései megerősítették azt, hogy az antiszemitizmus már az Izraellel szembeni terrortámadás előtt is erősödő tendenciát mutatott Európában. Mi a helyzet október 7. óta?

– Az elmúlt közel két hétben nagyon megugrott az antiszemita incidensek és megnyilvánulások száma Nyugat-Európában. A CST (Community Security Trust), a zsidók biztonságával foglalkozó brit szervezet tájékoztatása szerint csak Nagy-Britanniában közel hatszorosára nőtt az elmúlt 12 napban az antiszemita gyűlöletcselekmények száma a tavalyi év hasonló időszakához képest. Látjuk a képeket is számos európai nagyvárosból, hogy hányan éltetik a Hamászt és a palesztin felszabadítási mozgalmakat, miközben a Hamász 2017-es alap­okmánya egy szóval sem említi a palesztin nép felszabadítását, ellenben célul tűzi ki Izrael eltüntetését, a zsidók megölését. Élteti a halál kultúráját, a hitetlenek legyilkolását, s ezalatt – efelől ne legyenek kétségeink – elsősorban a zsidó–keresztény kultúra és értékrend teljes lerombolását érti.

   Magyarországon mennyire szaporodtak meg mostanában az antiszemita megnyilvánulások?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!