hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tippek, hogy ne menjünk egymás idegeire a vakáció ideje alatt
Frusztrációk helyett
Tippek, hogy ne menjünk egymás idegeire a vakáció ideje alatt

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )

2023. 07. 06.
Néhány hete már elkezdődött a nyári szünet, egy időre búcsút inthetünk a stresszes reggeleknek. Ugyanakkor nem kis kihívást jelent a gyermekes családoknak a vakáció tíz hetének megtervezése, ami a sok öröm mellett komoly terhet ró a családi kasszára – no és a szülők idegeire.

E sorok szerzője maga is három kiskorú gyermek édesanyjaként próbálja meg körbejárni, hogy a mélyhűtő fagyikészletének feltöltésén túl milyen lehetőségeink vannak a következő hónapok értelmes kihasználására.

Záborszky Zsófia pszichológus, az Anyatükör blog szerzője lapunk kérdésére válaszolva elsősorban arra emlékeztet, hogy igyekezzünk a nyárral kapcsolatos elvárásainkat a realitáshoz igazítani. „A nyár nagyszerű lehetőség arra, hogy töltődjünk és egymás felé forduljunk, de

készüljünk rá, hogy lesznek nehéz napok is, ez teljesen normális, nem életszerű cél, hogy mindig mindenki boldog legyen a családban. Készüljünk arra, hogy a legjobb tervezés mellett is előfordul, hogy nem minden úgy alakul, ahogy szerettük volna, de ez nem tragédia.” A szakember szerint, amikor a közösségi média filterezett elvárásaihoz akarjuk igazítani a valóságunkat, óhatatlanul frusztráltság és keserűség lesz a vége, mivel a való életben nem létezik ideális nyár.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!