Az elmúlt két hónapban aggasztó tudósítások, előrejelzések cunamija zúdult ránk. A brit Telegraph szerint az éghajlatváltozással kapcsolatos amerikai híradások minden idők legmagasabb szintjét érték el. A lap azt is kiemeli, hogy az utóbbi időben a globális felmelegedés leírására szolgáló kifejezések is intenzívebbé váltak, például „éghajlati válságról”, „éghajlati katasztrófáról”, „éghajlati vészhelyzetről” hallunk. (A folyamat nemrég kulminált António Guterres ENSZ-főtitkár jóvoltából, aki a globális felmelegedés helyett bevezette a „globális forrást”). Az új nyelvezetet pedig beépítik a közösségi média nyomkövető algoritmusaiba, hogy növeljék az előnyben részesített hírek forgalmát.
„Túl vagyunk a legforróbb hónapon. Rekkenő hőségnek, szélsőséges időjárási eseményeknek, futótüzeknek és súlyos egészségügyi következményeknek lehettünk tanúi… Használjuk ezt a riasztó mérföldkövet a merész klímafellépés iránti
elkötelezettségünk megerősítésére” – fogalmazott például Tedrosz Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója az X-en (vagyis a Twitteren).
Egyre több szakember hangsúlyozza ugyanakkor a közelgő éghajlati csapásról szóló narratíva kulturális természetét. Andy West The Grip of Culture: The Social Psychology of Climate Catastrophism (A kultúra fogságában: A klímakatasztrofizmus szociálpszichológiája) című könyve is ebbe a trendbe illeszkedik. Frank Furedi, a Kenti Egyetem szociológia professor emeritusa az írást méltatva „a nyugati társadalmat kísértő kulturális betegségként” diagnosztizálta az éghajlatváltozási alarmizmust. West szerint nemzetközi közvélemény-kutatások határozottan alátámasztják, hogy a társadalom egy új vallás szorításában van – melyet ő anélkül igyekszik feltárni, hogy magára az éghajlati rendszerre vagy annak változására reflektálna.
2023.08.18. (XXVII/33)
