hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így szolgálja ki a diktatúrát a világ egyik legnagyobb techóriása
A sencseni óriás
Így szolgálja ki a diktatúrát a világ egyik legnagyobb techóriása

A Tencent játékában azok is tapsolhattak Hszi Csin-pingnek, akik nem hallhatták 3 és fél órás beszédét élőben.(Fotó: AP / Andy Wong)

2023. 04. 13.
Egyetlen kínai cég sem tudott akkora befolyásra szert tenni belföldön és nemzetközi szinten, mint a Tencent. A megavállalat 2022-ben az ötödik legértékesebb cégnek számított a BrandZ toplistáján, mégis kevésbé ismert, mint az első négy helyen álló Apple, Google, Amazon vagy Microsoft.

Míg Jack Ma, az Alibaba alapítója világszerte ismertté vált, a Tencent alapítójáról jóval kevesebbet tudni és hallani. Ennek oka, hogy Ma Huateng – ismertebb nevén Pony Ma – jóval introvertáltabb személyiség, mint Jack, és sokkal óvatosabban nyilatkozik. Ez bölcs döntés részéről, ugyanis 2020 októberében Jack Ma hónapokra eltűnt, miután a kínai bankrendszer működését kritizálta. Jack Ma azóta ,,előkerült”, azonban addig aktív nyilvános fellépéseivel szemben sokkal visszahúzódóbb lett, állítólag száműzetésbe kényszerítette a Kínai Kommunista Párt. A 2020 utáni, techcégekkel szembeni fellépést végül Pony Ma és a Tencent sem úszta meg.

Minden kezdet nehéz

Pony Ma 1971-ben született, gyermekkoráról nem sokat tudni. Tizenhárom éves volt, amikor családjával a rohamtempóban fejlődő Sencsenbe (kínai fonetikus átírás szerint Shenzenként is ismert) költöztek. Sencsen 1979-ben nyerte el a városi címet, 1980-ban pedig Kína első különleges gazdasági zónájának jelölték ki (ebben szerepet játszott, hogy Hongkong közvetlen szomszédja, és Kína a világváros ellenpólusaként kívánta felfejleszteni). A leendő Tencent-vezér itt szerezte meg diplomáját 1993-ban, számítógépes és alkalmazott mérnöki tudományokból. Első jelentősebb bevételére még gyakornokként tett szert, amikor munkáltatójának eladta részvényárfolyamok jövőbeni alakulását előre jelző, saját fejlesztésű szoftverét. Háromévnyi fizetéssel megegyező összeget kapott a programért.

A Tencentet 1998-ban alapította meg három barátjával együtt. A cég elsősorban a ’90-es években az üzleti szférában népszerű, úgynevezett csipogók internetes összeköttetésével foglalkozott. (A cég kínai neve Tengxun, amely magában foglalja Pony Ma vezetéknevének – Huateng – végződését, és azt jelenti, „gyorsan vágtázó információ”; ennek angolosított változata a Tencent.) Mellékprojektként elkezdtek egy chatalkalmazást is fejleszteni, mely gyakorlatilag az USA-ban akkoriban elterjedt ICQ nevű chat tökéletes másolata volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!