hetilap

„Hisz maga festőnek született” – a saját önéletrajzi művében megalapozott „eredettörténet” szerint Csontváry Kosztka Tivadar főnökének felkiáltása nyomán döbbent rá saját művészi tehetségére. 1880-ban a Magas-Tátrában, Igló városában dolgozott patikusként, amikor egy meleg őszi délutánon a gyógyszertár előtt pihenve lerajzolt egy „csendesen bubiskoló” tinós szekeret a vénycédula hátuljára. A művet látva ámult el az „idős, jólelkű” patikatulajdonos. „Egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem, s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem” – idézte fel önéletrajzában később Csontváry.

Művészi „eszmélése” mellett a húszas évei második felében járó Tivadar az egész későbbi életét átható erős küldetéstudatra is ekkor tett szert. A mai napig sokféleképpen értelmezett történet szerint a rajzban gyönyörködve egy égi hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.” A „nap­út festő” kifejezést ő maga sem értette, arról viszont meg volt győződve, hogy „bizonyos magasabb hatalommal, avagy akaraterővel állok összeköttetésben”.

Látomása mellett kétségtelen különcsége is táplálta azt az értelmezést, miszerint Csontváry skizofréni­ája nyilvánult meg itt, de van olyan értelmezés is, amely szerint a korszak zsenikultuszának hatására saját imázsépítését szolgálta a különös történet. „Sem Csontváry életében, sem azt követően nem került elő olyan információ, amely azt támasztaná alá, hogy mentális betegséggel küzdött volna” – jegyezte meg ennek kapcsán a Heteknek Szvoboda Krisztina, a Csontváry 170 kiállítás szervezője. Hozzátette: Csontváryt élete végéig egyfajta profetikus elhivatottság jellemezte, nemcsak nagy festő akart lenni, hanem meg akarta festeni a „mindent felülmúló” képet. Lelkesedésében – és főnöke tanácsára – levelet írt Keleti Gusztávnak, a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde igazgatójának, hogy segítséget kérjen tőle. „A kiállítás exkluzivitását növeli, hogy ez a levél most először lesz látható a nagyközönség számára” – tette hozzá a kiállításszervező.

Akármi is történt valójában, az ifjú patikusból a magyar festészet egyik legjelentősebb alakja vált, akinek ikonikus képeit látva még Picasso is úgy fogalmazott:

„Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak”.

Természetesen 1880 őszén, az iglói patikában ebből még semmi sem látszott. Sőt, további másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy Csontváry egyáltalán nekifogjon életműve megalkotásának. Ezt az időt felkészülésre, főként anyagi függetlensége megszerzésére használta fel – hogy aztán kiváló szervezői, logisztikai tehetségét is kamatoztatva festőként körbeutazza fél Európát és a Közel-Keletet.

Hogy a „szabadlelkű” Csontváry a mindennapok földhözragadt világában is megállta a helyét, nyilvánvalóan összefügg családi hátterével és neveltetésével. 1853-ban Kisszebenben született egy cseh–lengyel eredetű családban: Kosztka László és Heizelmayer Franciska gyermekeként egy nemzetiségileg és gazdaságilag is pezsgő közegbe érkezett. A Kosztka családnevet később jó érzékkel ő toldotta meg a Csontváry művésznévvel, ami egy szójáték eredménye, hiszen a koszty a szláv nyelveken csontot jelent.

Kosztka László gyógyszerész volt, aki ugyanakkor Kisszeben rendőrkapitányi és postamesteri feladatait is ellátta. Érdekelték a tudományok, hobbija pedig a vadászat és a pirotechnika volt. A kor szokásaival szemben nem ivott és nem dohányzott. Tivadarnak tehát volt honnan örökölnie a világra való nyitottságot, a mértékletességet – és gyakorlati érzékét is. Az elemi iskola mellett szülei nyaranta az alföldi rokonokhoz küldték, hogy a magyar nyelv ismeretében jobban elmélyedjen. A természethez való kötődése is korán megnyilvánult. Ön­életrajza szerint még járni sem tudott, amikor róka- és kutyakölykökkel játszott, háromévesen pedig egy üstökös megjelenése ragadta magával képzeletét. Később rendszeresen megesett, hogy az iskola helyett is a vidéket rótta szemlélődve. Ahogy írta: „…a természethez jártam tanulni, a rovarokkal, pillékkel, dongókkal, méhekkel beszélgettem”.

A kisszebeni idillnek egy tragédia vetett véget: 1863-ban a város jelentős része leégett, és miközben Kosztka László az oltási és mentési munkálatokból vette ki a részét, lánya, Izabella a lángokban lelte halálát. A család az Ung megyei Szeredényre költözött az anyai rokonokhoz.

Tivadar ifjonti évei gyorsan peregtek: hamarosan Eperjesre került kereskedősegédnek. Még csak 15 esztendős volt, de a következő két évben olyan gyakorlatra tett szert, hogy ha kellett, főnökét is helyettesítette. Éppen ilyen tudatos szorgalommal virágoztatta fel az 1870-es évek elején apja patikáját Tiszalökön – köszönhetően annak, hogy a környéken nagy mennyiségben gyűjtötte a gyerekkorában megismert gyógynövényeket.

1876-ban szerzett gyógyszerész diplomát, majd az egyéves önkéntes katonai szolgálat mellett jogot hallgatott és a közigazgatásban dolgozott. Az 1879-es szegedi árvíz idején segédkezett a mentésben, ami testileg és lelkileg is megviselte, ezért a Magas-Tátrába vágyott – és ezzel meg is érkeztünk Iglóra, látomása helyszínére.

A kiállítás számokban

A Csontváry 170 kiállítás biztosítási értéke 23 milliárd forint. A tárlaton hónapokon keresztül több mint száz ember dolgozott. A nagyméretű képek szállítása egyedi technikai megoldásokat igényelt, hiszen ezeket csak kifeszített állapotban lehet mozgatni. Ez azt jelentette, hogy az öt legnagyobb festmény számára speciális klimatizált ládákat kellett gyártani – ezek közül a legnagyobb 4 méter magas, 7 méter széles és mintegy 2 tonna súlyú.

Az „égi hang” nyomán a következő évben bejárta Ró­ma és a Vatikán képtárait, tanulmányozva a nagy klasszikusokat, köztük a túlszárnyalandó Raffaello műveit. Nem volt elragadtatva, így maradék bizonytalansága is elpárolgott: „az isteni természetet hűségesen nem szolgálták (…), most már elméletileg is tudtam, miről van szó, miért kell nekem nagyobbnak lennem Raffaelnél”.

Önbizalmánál talán csak tudatossága volt nagyobb: saját patikát nyitott, hogy a következő bő évtizedben előteremtse a pénzt, amelyet művészi pályafutásához szükségesnek tartott. Már 41 esztendős volt, amikor a gyógyszertárát bérbe adva felkereste a népszerű festőművész, Hollósy Simon szabadiskoláját Münchenben, majd következett Karlsruhe, Düsseldorf és Párizs, de mindenhol arra jutott, hogy neki a saját útját kell járnia. „Ez távolról sem jelenti azt, hogy ne lett volna tanult festő, rendkívül szorgalmasan képezte magát, erről tanúskodnak többek között korai fejtanulmányai is, amelyek szintén megtekinthetők a kiállítási anyagban” – hívta fel a figyelmet Szvoboda Krisztina.

Mindezzel együtt az 1890-es évek második felében Csontváry konkrét iskolához nem kötődő, „magából táplálkozó” művészként járta be Európát Itáliától a Felvidékig, Boszniától Spanyolországig, valamint a Közel-Keletet Egyiptomtól és a Szentföldtől kezdve Libanonon át Szíriáig. A komoly szervezést és logisztikát igénylő utazásai során ontotta magából a napút festményeket. A napút festészet kifejezés – amely egyébként művészettörténetileg nem létező fogalom – nála egyes értelmezések szerint az úgynevezett plein air – vagyis a szabadban való festés – megfelelője. „Megtalálta a napút színeket: világító sárgát, lángoló pirosat, fájdalmas rózsaszínt, borzongató kéket. Csontváry Kosztka Tivadar birodalmában tombol a napfény” – írja a festő önéletrajzához írt előszavában Szigethy Gábor. (Az egyedi színek életre hívásának egyik titka volt, hogy a művész nem olajfestéket használt, hanem egy saját maga kifejlesztette temperaszerű anyagot.)

Szvoboda Krisztina hozzátette: a plein air elsősorban az impresszionista természetábrázoláshoz köthető, Csontváry viszont nem a táj megismételhetetlen, egyszeri benyomását akarta rögzíteni, hanem saját ambíciói domináltak, amelyek arra irányultak, hogy megtalálja a tökéletes motívumot, ezt a célt szolgálták az utazásai. „Ebből a szempontból érdemes megemlíteni három meghatározó és egyben hatalmas méretű festményét, amelyek szintén a kiállítás részei: a Nagy Tarpatak völgye a Magas-Tátrában, A taorminai görög színház romjai, valamint a Naptemplom Baalbekben címűeket. Csontváry ezeket tartotta a három világraszóló motívumnak” – magyarázta a kiállításszervező.

Csontváry nem kapta meg az áhított elismerést, legalábbis életében nem. Kritikusai bolondnak bélyegezték, és azzal vádolták, hogy festményeit képeslapokról másolta. „Meg nem értettsége abból is fakadt, hogy művészettörténetileg nehezen volt kanonizálható. A kortársai szemében konzervatívnak túl modern volt, modernnek viszont túl konzervatív. Ugyanakkor éppen emiatt volt igazán eredeti” – fogalmazott Szvoboda Krisztina.

A festő életrajzi művéből, különösen annak második feléből egy meg nem értett zseni gondolatvilága tárul az olvasó elé, aki panteista eszmefuttatásaiban nagyívű, világmegváltó gondolatokat halmoz egymásra. Mindez aligha von le bármit is életműve értékéből, amelyet rokonai sem ismertek fel. 1919-ben bekövetkezett halálát követően kocsiponyvaként tervezték eladni festményeit, amelyeket egy véletlen folytán Gerlóczy Gedeon építész mentett meg az enyészettől: szó szerint beléjük botlott, amikor Budapesten, a mai Bartók Béla úton műtermet keresett magának. A hagyatéki árverésen a festmények mellett Csontváry eltüzelésre szánt kéziratait, feljegyzéseit, leveleit is megvásárolta. A sorsszerű „találkozást” követően az építész küldetésének tekintette, hogy gondozza a hagyatékot, és a Csontváry-életművet a magyar művészettörténet elismert részévé tegye. „Évtizedek óta leggyötrőbb gondom a Csontváry-festményeknek – amelyek szerintem a maguk nemében egyedülálló nemzeti értéket képviselnek – épségben való megőrzése” – írta 1959-ben.

Mint Szvoboda Krisztina megjegyezte: korábban is voltak ugyan Csontváry-kiállítások Magyarországon, de a festő kultusza azt követően robbant be, hogy 60 éve, 1963-ban az életműve gerincét adó legfontosabb festményeket a Szépművészeti Múzeumban összegyűjtötték és bemutatták. Gerlóczy Gedeonnak abban is nagy érdeme volt, hogy Pécsett fél évszázada, 1973-ban megnyílhatott a Csontváry Múzeum. (Az építész végakaratának megfelelően 1975-ben a magyar állam végül megvásárolta a teljes Csontváry-életművet.)

„A festőgéniusz születésének 170. évfordulója mellett tehát ez a másik két kerek évforduló is kiváló apropót szolgáltatott a Csontváry 170 kiállítás megszervezéséhez. A felújított Szépművészeti Múzeumban 60 év után most lesznek újra együtt Csontváry legfontosabb festményei, több mint 40 alkotás. A szintén megújult kiállítótér pedig méltó módon emeli ki az életmű nagyívűségét” – fogalmazott végül Szvoboda Krisztina.