hetilap

Isten teremtett engem tetőtől talpig – Egy könyv, amely segít a gyermekeinknek megőrizni a saját testüket – ezzel a címmel jelent meg a Patmos Kiadónál egy szépen illusztrált ismeretterjesztő képeskönyv, amely 3–6 évesek számára íródott, s a testük, illetve a „fehérneműszabály” ismertetésére fókuszál. Rávezeti őket arra, hogy az alsónemű által fedett testrészeiket kik, hogyan és mikor érinthetik meg, illetve arra, hogy ettől eltérő vagy őket zavaró helyzetekben a gyerekek merjenek nemet mondani, s ha a másik fél nem tartja tiszteletben a kérésüket, akkor merjenek segítséget kérni az általuk ismert referenciaszemélyektől (pedagógus, szülő, egyéb rokon, ismerős).

A kicsiknek ismerniük kell a jó és rossz titok közti különbséget is, hogy ne essenek áldozatul zaklatók manipulációjának. Azaz, a könyv célja, hogy a gyerekek már 2-3 éves kortól megismerjék saját határaikat, és megtanulják megvédeni azokat.

A kiadvány hasznos segédeszköz lehet a kicsikkel való beszélgetésekhez olyan felnőtteknek is, akik esetleg nem tudják, hogyan vágjanak bele a témába.

Óvónők a pácban

„Nem lehet elég korán kezdeni a felvilágosítást, mert már a kiscsoportosok körében is látszik, hogy a családokban mennyire általános dolog lett például a gyerekekkel való meztelen együttfürdés és együttalvás, vagy az erőszakos és pornográf tartalmak közös nézése. A szülők részéről ebben ki is merül a nemiségre való nevelés. Tudjuk jól, hogy a kiskorban jelentkező szexuális érdeklődés egy természetes dolog, de a felnőtteknek ezt élesen el kellene választaniuk a saját szexualitásuktól vagy annak láttatásától, mert ezzel traumatizálják a kicsiket, akik aztán kijátsszák magukból, illetve egymáson vezetik le a bennük felgyülemlett feszültséget” – fejtette ki lapunknak egy pesterzsébeti óvónő, aki szerint általános tünet, hogy nagyon gyakorivá váltak az óvodások közti szexuális jellegű inzultusok.

Ráadásul az óvónők nincsenek felkészítve az ilyen helyzetek kezelésére. Emiatt teljesen az adott pedagógus személyiségén múlik, hogy lesz-e egyáltalán ügy például abból, ha ovisok a társaikat fogdossák vagy éppen orális szexre kényszerítik. Lehet persze ilyenkor óvodát váltani, csak erősen kérdéses, mennyivel lesz jobb a helyzet máshol. Az is igaz, hogy nem lehet minden gyermek mögé óvónőt állítani – manapság különösen nem, amikor egyre kevesebb képzett óvónő foglalkozik a gyerekekkel.

„Magam is részt veszek az óvónőképzésben, és elmondhatom, hogy a leendő óvónők nem kapnak képzést a gyerekek szexuális nevelését vagy az ehhez kapcsolódó inzultusok kezelését illetően, így valóban elég személyfüggő, hogy miként vannak kezelve ezek a jobbára akut helyzetek” – erősítette meg lapunknak Duró Zsuzsa gyermekpszichológus.

Emlékeztetett arra is: a gyermekek merőben eltérő háttérből érkeznek egy óvodás csoportba, és mivel a család jelenti az elsődleges szocializációs teret, s ebben a korban a szülő az abszolút referenciaszemély, az óvodások nemiséghez való viszonyulását is az adott családi miliő határozza meg. Így aztán egyre komolyabb kihívást jelent az óvónőknek, hogy a hátterek sokféleségét valamiféle egységbe hozzák, majd az óvodai szabályokat tiszteletben tartassák a gyerekekkel és szülőkkel – különösen úgy, hogy nincsenek olyan általános alapértékek sem, amikhez viszonyítva egységesíteni lehetne a legkülönbözőbb erkölcsi felfogásokat. 

„Hároméves korban kezd el a gyermek figyelni a saját testére, illetve annak működésére, az anyagcsere-folyamatoktól a két nem közti testi különbségekig bezárólag. Úgy gondolom, hogy ez az a szenzitív életkori szakasz, amikor életre szólóan és jó értelemben ismerkedik a saját testével, annak különbözőségével. Ebben az életkorban ez egy teljesen ártalmatlan fejlődési periódus, amikor ők a maguk és mások nemiségével találkoznak, s a felnőttek feladata, hogy erre a kíváncsiságra megfelelő érettséggel reagáljanak, s így azt egy egészséges irányba terelgessék” – emelte ki Duró Zsuzsa, utalva arra is, hogy a prűdség is problémás hatású, nem csak az ultraliberális nevelés.

Transzgenerációs tabu

A szexuális identitásnak van ugyan egy biológiai meghatározottsága, de rendkívüli módon befolyásolják szocializációs hatások is. A szakember szerint a szülő felelőssége, hogy már egészen kiskortól kialakítson egy bizalmi viszonyt a csemetéjével, hiszen óvodás és kisiskolás korban ő számít az elsődleges mintának és információs forrásnak a gyermek számára. Pubertáskorban már külső személyek, elsősorban kortársak, esetleg tanárok veszik át ezt a szerepet.

Azonban olyan szülőknek kellene ma a nevelési helyzet magaslatán állniuk, akiknek a többségével soha nem beszéltek ilyen témákról a családban. Az UNICEF tavaly végzett el egy felmérést Magyarországon a szexuális nevelésről, amelyből az derült ki, hogy a válasz­adók mindössze 20 százalékát teszik ki azok, akik először a szüleiktől, családtagjaiktól kaptak felvilágosítást szexuális kérdésekben, míg 35 százalék a kortársaitól, barátaitól, 14 százalék pedig a tanáraitól hallott először a témáról. S hogy ez mennyire nem ideális helyzet, azt jól tükrözi, hogy a válasz­adók 94 százaléka szerint a szülő feladata gyermeke szexuális nevelése, amiben 82 százalék szerint az iskolának is részt kellene vennie.

A nyugdíjas és a fiatal felnőtt korosztály válaszai között nincsenek lényeges eltérések, ami azt mutatja, hogy a szexualitás mindmáig tabu, a témát nemzedékek hosszú sora óta hallgatás övezi a családokban. Ennek a helytelen transzgenerációs mintának a megváltoztatása igencsak égető feladattá vált manapság, amikor a hároméveseknek kötelező az óvodába járás, ahol bizony komoly veszélyeknek és atrocitásoknak lehetnek kitéve.

Különösen igaz ez egy olyan korban, amikor a gyerekek már nagyon fiatalon találkoznak a pornóval – pedagógusok elmondása szerint hatodikosok körében ez már teljesen általános –, vagy akkor, amikor a gyerekkori szexuális abúzusok 40 százalékát kortársak követik el (a Darkness to Light prevenciós szervezet adata). Mindennek hátterében az áll, hogy a kisgyermek egymaga nem képes feldolgozni az őt körülvevő világ ingerözönét.

Elég egy mese is

„Mire közösségbe kerül a kisgyermek, fontos, hogy fel legyen vértezve a saját testével kapcsolatos ismeretekkel, hiszen ebben az életkorban különösen ki van téve visszaéléseknek. De azt is látni kell, hogy a gyermekek szexuális nevelése nem egy egyszeri felvilágosítást jelent, hanem egy kiskortól zajló folyamatos beszélgetést. A mindennapi élet számos alkalmat kínál arra, hogy ezekről a fontos témákról beszélhessünk velük: elég hozzá egy mese vagy egy plakát is, és persze a gyerekek sokat kérdeznek is” – reagált kérdésünkre Muzslai Gábor és Etelka. A házaspár a 2=1 Családsegítő és Házasmisszió Alapítványt vezeti (hazassagsikeresen.hu), egyben a Feketén-fehéren: Gyermekünk szexuális nevelése című könyv szerzőpárosa is, nem mellesleg pedig 11 gyermekük és 12 unokájuk révén gyakorló szülők és nagyszülők is.

„A szülőknek az szokott lenni a kérdése, hogy jó, de hogyan és mikor?

Mi azt gondoljuk, hogy már 3 éves kortól lehet és szükséges is beszélgetni a fiú-lány kapcsolatról, mindig a gyermek értelmi szintjének megfelelően, hiszen később ezt már egyre nehezebb lesz elkezdeni. El lehet például mondani neki, hogy apa és anya nagyon szeretik egymást, és amikor senki nem látja őket, akkor megölelik és mindenhol megpuszilják egymást, a testük összesimul, és ebből lesz a kisbaba. Azt is el lehet mondani, hogy ilyet csak férj és feleség tehet, akik mással nem csinálnak ilyet, mert mindenkinél jobban szeretik egymást” – mondta Muzslai Gábor.

Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a felkészítésnek nem a szülőkkel való beszélgetés vagy a biológiai ismeretek jelentik a legmeghatározóbb részét, sokkal inkább az, hogy az apuka és az anyuka hogyan viselkednek egymással mint férfi és nő, milyen példát mutatnak, milyen attitűdjeik vannak egymás felé.

„Elengedhetetlen tehát, hogy a szexualitás egész témaköre férfi és nő elkötelezett szeretetkapcsolatán belül legyen a gyermek számára értelmezve, a szavak szintjén is, de a gyakorlatban különösen”

– tette hozzá a férfi.

„Amikor a kislányom elpanaszolta, hogy az iskolában azzal csúfolják, hogy biztos azért van sok testvére, mert a szülei sokszor csinálják »azt«, akkor én arról beszéltem neki, hogy valószínűleg az osztálytársak szülei is ugyanolyan gyakran csinálják »azt«, mint az ő szülei, csak a különbség az, hogy ők védekeznek, és ezért nincs sok gyerekük. Mi nem védekeztünk, hanem vártuk őt: Isten áldásának tekintettük, ha a szeretetünk gyümölcséből lesz egy gyermek, és ő így született meg. Ezzel helyükre kerültek a dolgok: a szülei szeretik egymást, tudatosan vállalták és várták a gyermekeiket. Az ilyen spontán és őszinte beszélgetések, a személyes impulzusok láncolata készíti fel a gyerekeket a nemiségre” – hangsúlyozta a családapa.

A trénerként és misszionáriusként dolgozó házaspár szerint a szexuális nevelés a fogantatástól kezdődik, hiszen a gyermek már az anyaméhben érzékeli a szülei kapcsolatát, kommunikációját. Mint elmondták, a szexuálpszichológia három fő szakaszra bontja a személyiségfejlődést, az első időszak 3–6 éves korban a nemi szerep és viselkedés utánzása, megismerése, amikor a gyerekek különféle szereposztásban eljátsszák az apa és anya szerepét. 8–10 évesen, kisiskolás korban kezd erotizálódni a téma, amikor beindul a hormonok működése, majd tinédzser korban kialakulnak a fajfenntartó ösztönök is.

„Tinédzser korban már nem lehet elkezdeni ezeket a beszélgetéseket, mert addigra a gyerek már túl van az önkielégítésen, az óvodai, iskolai tapasztalatokon, a pornónézésen, mindenen. Sokkal jobb, ha addigra már felépítettük a közös hangot, a közös nyelvünket, és tudja, hogy mit csinálunk a hálószobában, tudja, hogy ez egy áldásos dolog, és hogy majd neki is lesz része ilyenben. És mire fajfenntartó ösztönei lesznek, addigra már tudatában lesz annak, hogy Isten azért teremtette őt fiúvá vagy lánnyá, hogy szerető házastárssá és szülővé váljon” – magyarázta Muzslai Etelka.

Az evangéliumi keresztény házaspár fontosnak tartja azt is, hogy a téma a maga spirituális kontextusába is be legyen helyezve, így együtt imádkoznak gyermekeikkel házastársért, sokat beszélgetnek velük olyan témákról, hogy milyen az Istentől való kapcsolat, vagy arról, hogy valójában mi érdekel egy fiút biológiailag, és mitől válik keresztény férfivá.

Szolgálatuk során azt tapasztalják, hogy nagyon ritka a jól működő, egészséges család, hívő és nem hívő szülők tömegének lenne szüksége komplex segítségre, így család- és párterápiára is.

A közgondolkodást óriási hiányosságok jellemzik ezen a területen, emiatt van az is, hogy zaklatásos esetekben többnyire a sértett fél húzza a rövidebbet, ő kénytelen óvodát, iskolát váltani, míg a bántalmazó edzők, pedagógusok, lelkészek mellett összezár az adott rendszer.

Ilyen körülmények között sajnos ideálisnak számít, ha egy gyermek azt érzi: legalább a szülei hisznek neki, és támogatják őt. De szükség lenne olyan intézményekre is, ahol panaszt lehet tenni, jogorvoslatot lehet kérni, hogy a bántalmazók soha többé ne kerülhessenek gyermekek közelébe – erősítette meg Muzslai Gábor.