hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az oltásszkeptikusokat sem kímélte a járvány
Az oltásszkeptikusokat sem kímélte a járvány

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 09. 01.
Oltásellenes hangadók jelentek meg szerte a világban, így a keresztények között is – a katolikus egyháztól egészen a Hillsong gyülekezetig –, azonban a koronavírus őket is utolérte. Sokan csak a halálos ágyukon ismerik be tévedésüket.

Raymond Leo Burke amerikai bíboros korábban a Covid-19 vakcinákkal kapcsolatos markáns – sokszor összeesküvés-elméletekbe illő – állításaival vonta magára a nemzetközi sajtó figyelmét. Néhány hete azonban kórházba szállították és lélegeztetőgépre helyezték koronavírusos megbetegedés miatt.

Burke még augusztus 10-én tett közzé egy bejegyzést hivatalos Twitter-oldalán, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. Miután állapota stabilizálódott és kiengedték az intenzív osztályról, egyik posztjában tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy „hála Istennek, kényelmesen pihenek és kitűnő orvosi ellátásban van részem”.

A bíboros korábban erőteljes kritikát fogalmazott meg Ferenc pápával szemben is. Még 2014-ben a Vatikán legfelsőbb bíróságából áthelyezte őt az egyházfő egy alacsonyabb szintű pozícióba, a Máltai Rend patrónája tisztségbe, amelyhez lényegében semmilyen felelősségi kör nem tartozik. A Vatikán a lefokozást nem indokolta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!