hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nácik bölcsője, ahogy Hitler szomszédja látta
A Führer felemelkedése és a bajor szellemi centrum
A nácik bölcsője, ahogy Hitler szomszédja látta

Fotó: AP

2021. 08. 25.
Száz éve, 1921. július 29-én Adolf Hitler megtette az első lépést a Németország fölötti totális hatalom megszerzése felé, amikor a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDPA) rendkívüli taggyűlésén megszavazták, hogy a pártot az elnökség többségi határozataitól függetlenül vezetheti.

Ugyanezen a taggyűlésen deklarálták azt is, hogy megszólítása ezután Führer, azaz vezér legyen. Sok szakértő egyetért abban, hogy Hitler elismertsége és hatalma azután nőtt meg látványosan, miután Führernek szólították. Szintén ezen a gyűlésen döntöttek az SA (Sturmabteilung) roham­csapat megalakításáról is. Erről az időszakról tudósít egy nagyszerű regény, A siker, Lion Feuchtwanger tollából, aki az események idején a helyszínről figyelhette a nácizmus felemelkedését, lévén Feuchtwanger München szülötte, sőt egy időben Hitler szomszédja is volt. (A Hitler a szomszédom című könyvet egyébként a szerző unokaöccse, a most 98 éves Edgar Feuchtwanger tavaly jelentette meg.)

Lion Feuchtwanger életútja is regényes. Az I. világháború pont akkor tört ki, amikor Algériában turistáskodott, így rögtön francia fogságba esett. Szabadulása után német oldalon harcolt. A nácik 1933-as hatalomra jutása után angliai előadókörútjáról visszatérni Németországba már nem tudott, ezért először Párizsban telepedett le. Párizs 1940-es eleste után Sanary-sur-Mer-be menekült. Itt elfogták, de amerikai diplomaták segítségével megszökött és Marseille-ben várakozott. Innen először vonattal, majd gyalog a szokásos menekülő-útvonalon a Pireneusokon ke­resz­tül spanyol földre ért, aztán Portugáliába, majd onnan hajóval az Egyesült Államokba távozott. Ezen az úton mint­egy 1200 embert mentettek ki a nácik elől, köztük olyan művészeket, mint Heinrich Mann, Alma Mahler, Franz Werfel, Marc Chagall. Itt kell megemlíteni ezen embermentő tevékenység kidolgozóját és operatív végrehajtóját: Varian Fry amerikai diplomatát.

Tevékenységéről lebilincselő kalandfilm is készült 2001-ben Varian háborúja címmel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!