hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így törölné el az ujgurokat a kommunista Kína
Végső megoldások
Így törölné el az ujgurokat a kommunista Kína

Ujgur aktivisták egy Kína ellenes tüntetésen Osakában, a G20 tanácskozás idején, tavaly nyáron.(Fotó: AP)

2020. 07. 22.
A legsötétebb történelmi korokat idéző módon igyekszik asszimilálni és/vagy eltörölni a kínai ujgur nemzeti-vallási kisebbséget a pekingi kommunista rezsim – derül ki több egybehangzó kutatásból és oknyomozó cikkből. Átnevelőtáborok, kényszerabortusz, sterilizáció és állami szervkereskedelem – hogy csak a legdurvábbakat említsük.  

„Nincs menekvés, nincs szabadság, kamerák figyelnek mindenütt, még a fürdőhelyiségekben is” – így jellemezte a nyugat-kínai Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartományban működő börtöntáborokat az ujgur nemzetiségű Gulzira a BBC Panorama riportfilmjében. A középkorú asszony 15 hónapot töltött a magas biztonsági fokozatú börtönrendszerben, ahol körülbelül egymillió embert tartanak fogva. A kínai kormány következetesen azt állítja, hogy ezek a táborok oktatást és képzést kínálnak a jelentkezőknek, a részvétel pedig önkéntes. Ehhez képest Gulzira – más tanúkkal egybehangzó módon – inkább egyfajta átnevelőtáborként írja le a benti viszonyokat. „A nők két percet kapnak, hogy WC-re menjenek, és folyamatosan sürgetik őket. Ha nem vagy elég gyors, akkor egy elektromos gumibottal sokkolnak a tarkódon, majd azt kell mondanod, hogy köszönöm, tanítóm, legközelebb nem fogok késni” – meséli. A táborlakók számára előírják, hogy milyen testhelyzetben kell sorban állniuk, ülniük, sőt, az ágyukban feküdniük – és szigorú büntetésre számíthatnak, ha megszegik a szabályokat. 

Az International Consortium of Investigative Journalists nevű, oknyomozó újságírókat tömörítő szervezet által megszerzett hivatalos dokumentum szintén megerősíti, hogy itt nem továbbképző táborokról van szó. A kilencoldalas utasításjegyzéket Zhu Hailun, Hszincsiang párttitkárhelyettese, egyben biztonsági vezetője jegyzi, a címzettek pedig a tartományban működő táborok vezetői. A dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy a létesítményeket rendkívül biztonságos és szigorú börtönként kell működtetni: „fokozni kell a fegyelmet és a büntetést”; „szorgalmazni kell a bűnbánatot és a beismerő vallomásokat”; „prioritást kell adni a „javító” mandarin tanulmányok számára”; „a tanulókat ösztönözni kell a teljes átalakulásra”; „és biztosítani kell a hálótermek és az osztálytermek minden szegletének kamerával történő megfigyelését”. 

Ha nem vagy elég gyors a WC-n, egy elektromos gumibottal sokkolnak, majd azt kell mondanod, köszönöm, tanítóm, legközelebb nem fogok késni. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!