„A zért ne tagadjuk, padlón vagyunk. Te hogy látod, mikor tudunk felállni, és mondjuk a sebek nyalogatása helyett, vagy azon túl, vagy amellett mégiscsak mondani valamit a megmaradt szavazóinknak?” – tette fel a kérdést Bayer Zsolt a műsorában a Fidesz frakcióvezetőjének, Gulyás Gergelynek. Aligha gondolta volna bárki is 2-3 hónappal ezelőtt, hogy a Fidesz ilyen szinten lesz romokban május végére, hogy még a legharciasabb hangvételű publicistája is ennyire visszafogottan és borúlátón, kilátások nélkül keresi a választ a hogyan továbbra. De nemcsak ő, hanem a Fidesz vészesen fogyatkozó szavazótábora is.
Drámai mértékben apad a Fidesz szavazótábora a legfrissebb felmérések szerint. A Publicus Intézet májusi kutatása szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a párt már csak 20 százalékon áll, míg a Tisza 73 százalékon. Ez számokban azt jelenti, hogy az egykori kormánypártoknak most 1,2-1,5 millió szavazója lehet, tehát közel egymillió fővel kevesebb, mint amennyien április 12-én a Fidesz–KDNP listájára ikszeltek. De nem csak a Publicus, a Medián és a Republikon is hasonló arányokat mért.
Ezek az arányok messze túlmutatnak azon, amit a kutatók a győzteshez húzás jelenségeként azonosítanak, miszerint jellemzően a vesztes oldalra szavazók általában jóval kevésbé emlékeznek arra, hogy kit választottak, és inkább „átpártolnak” a győztes párthoz. Jól láthatóan megroppant az Orbán Viktorba vetett töretlennek hitt bizalom is: a friss felmérések alapján a volt miniszterelnökről az embereknek csak 29 százaléka van pozitív véleménnyel, míg egy másik kutatásban pedig 27 százalékuk tartja őt alkalmasnak. Ez az arányszám Magyar Péter esetében 58 és 72 százalék. S ami talán a leginkább megdöbbentő mutató: a teljes társadalom 65 százaléka (köztük a Fidesz-szavazók nyolcada is!) úgy gondolja, hogy Orbán Viktornak a bíróság előtt kellene számot adnia a tetteiről. Tehát a magyarok kétharmada.