Korhatármegkötés nélkül felvehető az Otthon Start hitel.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )
A bban közmegegyezés van, hogy lakhatási válság alakult ki Magyarországon, és a mai fiataloknak nehezebb a helyzetük, mint az elődeiknek volt. Ezért reménykeltő a fiatalok első lakáshoz jutását célzó Otthon Start program, amely idén szeptemberben indult el, s amely rendkívül kedvező feltételeket kínál a lakásvásárláshoz.
Az Otthon Start hitel révén – amely nincs sem életkorhoz, sem családi állapothoz, sem gyermekvállaláshoz kötve – maximum 50 millió forint hitel érhető el 3 százalékos fix kamattal, legfeljebb 25 éves futamidővel, és a szükséges önerő is mindössze 10 százalék. Az Otthon Start árfelhajtó hatását nagyban fékezheti, hogy a hitel felhasználhatósága limitált, mivel maximum 1,5 millió forintos négyzetméterár mellett lakásra legfeljebb 100 millió, házra 150 millió forint kölcsön vehető fel.
Rengeteg egyéb kedvező feltétel is társul hozzá, például a megvásárolt ingatlanban nem kötelező ott lakni, bérbe adható, az elidegenítési tilalma 5 évre szól, illetve a Start más hitelekkel és támogatásokkal is kombinálható. Nagyon sokféle élethelyzet van, ezért minden döntés előtt feltétlenül érdemes konzultálni egy tapasztalt banki hitelszakértővel a számunkra legoptimálisabb megoldásról.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »