hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Boldog nőnapot! – E heti köszöntőnk
Boldog nőnapot!  – E heti köszöntőnk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 03. 06.
Párizsban a napokban eksztázisban ünnepelték, hogy a világon elsőként náluk foglalták alkotmányba az abortuszhoz való jogot. A parlament állva tapsolt, hangos ovációval, az utcán az emberek kurjongattak, zászlókat lengetve. Mintha Franciaország nyerte volna a világbajnokságot, úgy ünnepelték, hogy sikerült a legvédtelenebb, legkisebb embertársaiktól elvenni az utolsó esélyt. 

Pedig az abortusz eddig is legális volt Franciaországban, a társadalom az amerikai döntések miatt ijedtségében követelte a vezetőitől, hogy égessék bele a szégyenbillogot a francia alkotmányba, hogy a magzatgyerme­kek nem emberek. Őket el lehet hajtani, meg lehet ölni, meg lehet fosztani az élethez való jogtól.

Az egészben a legborzasztóbb, hogy Macron francia elnök „nőnapi ajándéknak” szánta ezt az alkotmánymódosítást. 

Hisszük, hogy egy normális világban nem így kedveskednek a hölgyeknek. A Hetek szerkesztőségének férfitagjai nevében szeretnénk kifejezni a megbecsülésünket minden nőtársunk irányába, hiszen sok esetben olyan terheket cipelnek, amiket mi el sem tudunk képzelni. Így hát marad az őszinte hála és a köszönet azok felé, akiknek az „értéke sokkal drágább az igazgyöngynél”. 
Isten éltessen minden hölgyet, az egészen piciktől kezdve az érett korúakig! Jó egészséget Önöknek!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!