hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Minden élet számít
Híres túlélők az anyaméhből
Minden élet számít

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 17.
Cristiano Ronaldo, Andrea Bocelli, Steve Jobs. Tudja valaki, mi bennük a közös? Mindhárom hírességnek az élete forgott kockán, mielőtt megszülettek. Szegénység, környezeti nyomás, rossz orvosi diagnózis próbálta az édesanyákat abba az irányba terelni, hogy elvetessék őket.

Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint évente 40-50 millió abortuszt hajtanak végre. Összehasonlítva más elhalálozási okokkal, a WHO legfrissebb adatai alapján az elmúlt időszakban évente körülbelül 18 millióan haltak meg szív- és érrendszeri betegségekben, közel 10 millióan rákban, több mint 8 millióan dohányzás, és közel 800 ezren HIV-fertőzés miatt. Tehát 2,5-szer annyian vesztették életüket terhességmegszakítás következtében, mint a vezető haláloknak számító szív- és érrendszeri betegségekben.

A Worldometer naprakész statisztikái alapján 2020-ban e cikk megjelenéséig már több mint 11 millió magzattól tagadták meg az élethez való jogot. Szerencsére vannak olyanok is, akik a nehéz körülmények ellenére végül meggondolják magukat. Jelen cikkünkben olyan hírességekről írunk, akiket nem ismerhetnénk, ha a szülők az abortuszt választják.

Cristiano Ronaldo

C. Ronaldót, a portugál futball­klasszist senkinek nem kell bemutatni. A bulvársajtót nemrég elárasztották a hírek, miszerint édesanyja, Maria Dolores dos Santos Aveiro március elején stroke-ot kapott. Bár állapota stabilizálódott, és jelenleg fia gondoskodik róla, mindez máshogy alakult volna, ha 35 évvel ezelőtt a sors nem szól közbe.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!