A Hetek 2016-ban számolt be a Norvégiában élő romániai Bodnariu család elképesztő drámájáról, miután a Norvég Gyermekvédelmi Hivatal, a Barnevernet 2015-ben elvette a szülőktől mind az öt gyermeküket. (Állami gyermekrablások Norvégiában – Hetek 2016.01.22.) A kiemelés indoka – egy tanári feljelentés alapján – az volt, hogy a pünkösdista keresztény szülők „radikális világnézeti nevelésükkel” veszélyeztették gyermekeiket, tekintve, hogy istentiszteletekre vitték őket, fegyelmezték őket, imádkoztak velük. A gyerekeket – beleértve a legkisebb, akkor három hónapos kisfiút is – a norvég gyámügy egyik napról a másikra ragadta el szüleiktől, majd szétválasztották és örökbe adták őket.
A norvég pünkösdistákon kívül egyetlen ottani egyház sem állt ki a Bodnariu család mellett, amely nemzetközi keresztény jogvédő szervezetek támogatásával a mai napig Strasbourgban perli a norvég államot a gyermekeiért. Az eset korántsem egyedi, jóllehet a norvég gyermekvédelem jogrendszere, gyakorlata és szemlélete – többek között azért ver szét családokat, mert bármiféle vallásos nevelést radikálisnak és a gyerekekre nézve súlyosan veszélyeztetőnek tart – alapjaiban sérti mind az EU Alapjogi Chartáját, mind az ENSZ gyermekjogi egyezményét.
Bár az alapvető jogokat negligáló gyermekvédelmi rendszere miatt Norvégiát érte az ENSZ részéről a legtöbb elmarasztalás eddig Európában, a helyzet, ha lehet, ma még rosszabb, mint 2016-ban volt.