hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogy vagy, Magyarország? - E heti köszöntő
Hogy vagy, Magyarország? - E heti köszöntő

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 09. 27.
Magyarország változik. Hogy milyen irányba, arról megoszlanak a vélemények. Kétségtelen, hogy a több mint 10 éve meghirdetett munkaalapú társadalom víziója számokban mérhetően is valósággá vált.

A tavalyi népszámlálás adatai alapján jelentős mértékben növekszik a dolgozó magyarok száma: a teljes népesség 49 százalékának van munkája. Sokkal magasabb szintű az idegennyelv-ismeretünk, az iskolai végzettségünk és a digitális jártasságunk is, mint egy évtizede. Ugyanakkor jóval kevesebben is lettünk: 2001 óta két szegednyi honfitársunk tűnt el Magyarországról: 9,6 millióan vagyunk jelenleg. 

A családbarát kereszténydemokrácia ideája azonban, úgy tűnik, nem tudta megtermékenyíteni a magyar társadalmat.

A tavalyi felmérés adatai szerint 190 ezer harminc éven aluli magyar volt házas, ez a szám 20 évvel ezelőtt még csaknem félmillió volt. Az elváltak aránya is nőtt Magyarországon az elmúlt húsz év alatt, ráadásul 2001 óta folyamatosan emelkedik a gyermektelenek aránya is. A vallásosak aránya most először 50 százalék alá csökkent, a római katolikus hívek száma mint­egy 2,7 millió fővel lett kevesebb húsz év alatt. 

A népszámlálás eredménye ugyan sok kérdést megválaszolatlanul hagy, abban viszont világos – nagyon komoly kihívást és feladatot jelent mindannyiunk számára, hogy Magyarországon pozitív demográfiai és szellemi folyamat induljon el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!