hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú: Fals képet mutat a népszámlálás vallási eredménye?
Csepeli György szerint ez nem az államra tartozik
Interjú: Fals képet mutat a népszámlálás vallási eredménye?

Forrás: Facebook / Csepeli György

2023. 10. 04.
A szakmai szempontból elhibázott kérdéssor miatt nehéz érdemi következtetéseket levonni a népszámlálás vallási adataiból – mondta lapunk kérdésére Csepeli György szociálpszichológus professor emeritus.

   Miként értékeli, hogy 20 év alatt alaposan megváltozott a magyar társadalom vallásossághoz való kapcsolata?

Az a baj, hogy sok szempontból ezek az adatok nem valóságosak. Azért nem, mert mindegyik népszámlálási évre más és más módon fogalmazták meg a kérdést. Az egy alapszabály, ezt első évben tanítjuk a szociológián, hogy a kérdés meghatározza a választ. Enélkül az összehasonlítás szinte lehetetlen. A legutóbbi felmérésnél például azt az innovációt alkalmazták a korábbiakhoz képest, hogy egy kérdésbe tették bele a felekezetet és a vallást. A két szó azonban nem ugyanazt jelenti, és az is alapdolog, hogy egy kérdésben nem teszünk fel két kérdést. Ennek következtében a válaszadók, amikor válaszoltak erre a kérdésre – vagy nem válaszoltak, ha egyáltalán értelmezték ezt a kérdést, ami nem volt könnyű, mert a kérdőív elektronikus változata nagyon bonyolult és zavaros volt – nem tudjuk, hogy ki mire válaszolt: a felekezetre vagy a vallásra? A vallás ugyanis valamilyen viszonyt jelent a transzcendenciához, azt jelenti, hogy ki akarok lépni a saját mulandóságomból és keresem az örökkévalóságot. A felekezet ezzel szemben valamilyen szervezet, intézményes hely, ahol persze éppen gyakorolhatom is a vallásomat, de alapvetően egy e világi képződmény, szemben a vallással.

Nem tudni, hogy amikor valaki válaszolt vagy éppen nem válaszolt erre a kérdésre, melyikre is gondolt. Lehet, hogy ez a dilemma lefojtotta bennük a válaszadást, és belemenekültek abba az alternatívába, hogy nem válaszolnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!