hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyre több újszülöttet hagynak a kórházakban - nevelőszülőket keresnek
300 befogadó családra lenne szükség
Egyre több újszülöttet hagynak a kórházakban - nevelőszülőket keresnek

Ma már külön kórházi osztályokat kell nyitni azoknak a csecsemőknek, akiket nem lehet sehova elhelyezni.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )

2023. 10. 19.
Hazai kórházakban már külön részleget kell nyitni a „gazdátlan” újszülötteknek, akiket nincs hova elhelyezni. Szakemberek szerint akár 300 olyan kisbaba is lehet, akiknek a helyzete – már csak különlegesen érzékeny életkoruk miatt is – azonnali beavatkozást igényelne.

„Borsodban rengeteg újszülöttet hagynak ott a szülészeteken. Nemrégiben a négy borsodi kórházban 32 csecsemő várt arra, hogy nevelőszülőkhöz kerüljön, mivel szüleik vagy nem vitték haza őket, vagy nem voltak hazaengedhetők a vér szerinti családjukba, azonban nem volt nevelőszülő, aki befogadta volna őket. Volt olyan kisbaba, aki már heteket töltött a szülészeten” – mondta el lapunknak a Csemete Nevelőszülői Hálózat szakembere.

A szakértő szavaiból az is kiderült, hogy az országban összesen két „klasszikus” csecsemőotthon működik, de ezek messze a férőhelyeiken felül tele vannak. „Ezért szánta el magát a megyei gyermekvédelmi szakellátás, hogy létrehozzon még egy különleges gyermekotthont csecsemők részére. Most toboroznak oda szakembereket, mert állandósult a helyzet, hogy rengeteg az ott maradt újszülött.”

Sok nevelőszülőnél lenne férőhely, de az egyik legnagyobb visszatartó erő az, hogy nehezen adják fel egyéb munkájukat azért, hogy gyedre menjenek, tekintve, hogy az egészen kicsi babák 24 órás gondozást igényelnek. Ez a vélemény egybecseng a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi jelentésével, mely szerint a gyermekotthonokban több 0–3 év közötti gyermek él, mint nevelőszülőknél, mivel erre a különleges nevelőszülői státuszra kevés a jelentkező.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!