hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ennyibe kerül most egy családi nyaralás a Balatonon
Külföldre vágyunk a covid után
Ennyibe kerül most egy családi nyaralás a Balatonon

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 07. 13.
A Balaton mind a magyarok, mind a külföldi turisták számára örök sláger. Kiemelt célpont annak ellenére is, hogy az infláció továbbra is magas, ami a szállások és különösen az étkezések árában csapódik le. Idén egy hét nyaralás a Balatonnál – átlagárakon számítva – 400 ezer forintos szaldót jelent egy családnak.

„Sokáig nem nagyon kellett emelnünk az árainkat: két éve még egy éjszakára 18 ezerért adtuk ki a háromszemélyes apartmanunkat, tavaly 20 ezerért, idén már kénytelenek vagyunk 28 ezer forintot elkérni egy éjszakára. Minimum 4 éjszakát kell foglalni, de már nincs szabad helyünk augusztus 28. előtt” – mondta el lapunknak egy tihanyi háztulajdonos, aki nem tapasztal visszaesést, bár „sok az ad hoc egyéjszakás érdeklődő”.

Hozzátette, hogy hosszas számolgatás után hoztak ki egy olyan minimálárat, amivel – adók, rezsi, karbantartás stb. után – még megéri nekik a szálláskiadás. Vendégeik kétharmada visszajáró, s egyelőre hajlandó az emelt árat is kifizetni. Kérdésünkre megerősítette: Tihanyban még működnek a szabadstrandok, viszont a közeli fizetős plázson hétköznap fejenként 5 ezer forintot, hétvégén 10 ezret kell egy napozóágyért fizetni. „A tihanyi élelmiszerboltok árait sajnos nem ismerem, tekintve, hogy mi nem ott szoktunk vásárolni” – tette hozzá érdeklődésünkre.

Megváltozott szokások

Hagyományosan július első hetétől kezdődik a balatoni nyári szezon, ilyenkor még csak találgatni lehet, hogy idén mennyire lesz felkapott a magyar tenger. Erről leginkább az előfoglalások száma adhat némi előrejelzést, csakhogy a Covid időszaka óta kiment a divatból az előre tervezés – szállásadók általános és nem új keletű tapasztalata, hogy nagyon sokan az utolsó pillanatban, ötletszerűen ruccannak ki valahova, főleg persze a Balatonra, s akkor is csak legfeljebb 2-3 napra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!