hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kedves Olvasó! - E heti köszöntőnk
Kedves Olvasó! - E heti köszöntőnk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 12. 20.
Az év végéhez közeledve mindannyian picit visszatekintünk az elmúlt hónapokra és számot vetünk a sikereinkről és persze a kihívásainkról is. Hála Istennek és az olvasóink, követőink bizalmának, a Hetek az egyik legsikeresebb évén van túl, rengeteg területen sikerült előrelépnünk, maradandó értéket alkotnunk. 

Tudósítottunk Washingtontól Moszkváig, Törökországtól Izraelig a világ számos pontjáról, szerveztünk nagy utcai megmozdulásokat, százezrek hallgatták a podcastjeinket, hetilapunk és online híroldalunk sok tízezer emberhez juttatta el az általunk képviselt igazságokat. Különösen örülünk annak, hogy a magyar sajtóban fel tudtuk karolni a magyar származású túszok ügyét, valamint arra is büszkék vagyunk, hogy megjelent idén új kiadványunk, a Képbehozó magazin, ami páratlan módon dolgozza fel a nyugaton kibontakozó keresztényellenes trendeket. 

Köszönjük, hogy velünk tartottak ebben az évben is: bizalmuk élteti azt a munkát, amit mindennap végzünk, így minden siker az Önök sikere is. 

Ünnepi lapszámunkban most a megszokottnál is több nagyívű interjú olvasható: köztük Németh Sándorral, a Hetek alapító-főszerkesztőjével, Jákov Hadasz-Handelszman izraeli nagykövettel és Koltai Róbert színész-rendezővel. 

Nincsenek illúzióink, a világra minden bizonnyal a következő évben is sok dráma vár, de ígérjük, hogy mi a fokozódó digitális cenzúra ellenére is töretlenül és hűségesen fogjuk keresni és hirdetni az igazságot. Tartsanak velünk jövőre is!

Kívánjuk Önöknek, hogy a következő időszak a pihenésről és feltöltődésről szóljon, békés ünnepeket és áldott új esztendőt! 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!