hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Iványi Gábor nem most kezdte a „háborút” a NAV-val
A MET vezetőjének „története van” az adóhatóságnál
Iványi Gábor nem most kezdte a „háborút” a NAV-val

Iványi Gábor, mellette raklapon Bartus László: Fesz lesz című könyve a NAV által a Wesley János Kiadónál tartott házkutatás során, 2022. február 21-én. (Forrás: Youtube / hvg.hu)

2022. 02. 24.
A héten házkutatást tartott a NAV a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) budapesti intézményeiben. Az adóhatóság közleménye szerint a MET intézményeiben dolgozó közel 1300 alkalmazott fizetéséből levonták ugyan a közterheket, mintegy 3 milliárd forintot, de azokat – a gyanú szerint – nem fizették be az államnak. Iványi Gábor ugyanakkor egy lelkésztársára gond nélkül ráküldte volna az adóhivatal nyomozóit.

 Az érintettek a „diktatúra leszámolását”, „ötvenes éveket” emlegetnek, de kevesen tudják, hogy Iványi Gábornak milyen szerepe volt abban, hogy egy keresztény társegyházat és vezetőjét éveken át nagy sajtóvisszhang közepette a NAV bűnügyi nyomozói vizsgáltak – mint kiderült, teljesen alaptalanul.

Milyen szerepe volt Iványi Gábornak a Hit Gyülekezete és vezetője, Németh Sándor vezető lelkész elleni feljelentésekben, hatósági eljárásokban és sajtókampányokban 1998–2022 között?

Nézzük a tényeket!

 1998: Iványi Gábor már 1998-ban szoros, baráti kapcsolatban állt Bartus Lászlóval, még mielőtt a Hit Gyülekezetéről írt első botránykönyve (Fesz van) 1999-ben megjelent volna. „Már csak befejezésül elmondom, hogy amikor mi eljöttünk a Hit Gyülekezetéből, betegen, megtaposva, megalázva, lelkileg kifosztva, de szabadon, Iványi Gábor meghívott bennünket karácsonyra hozzájuk” – írta Bartus László lapjában, az Amerikai Népszavában. A Fesz van című könyv alapján 18 adóhatósági vizsgálat indult a Hit Gyülekezete ellen, amelyek egyike sem talált bűncselekményt az egyház tevékenységében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!