hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Nincs szükség még egy kormánypárti vagy vállaltan ellenzéki médiumra”
Interjú Korvin Tiborral, a Spirit FM programigazgatójával
„Nincs szükség még egy kormánypárti vagy vállaltan ellenzéki médiumra”

Korvin Tiborral, a Spirit FM programigazgatója(Fotó: Kátai Kristóf)

2022. 12. 01.
Ma már nem nagyon érezni semmit abból a médiafelhajtásból, ami a 92.9 elnyerésekor vette körbe a rádiót. Egyre több olyan véleményvezérnek van mûsora náluk, amely mindkét politikai oldallal szemben kritikus, amire a hallgatottsági adatok alapján láthatóan megnõtt az igény.

Bő másfél évvel ezelőtt költözött a Spirit FM a 92.9-es frekvenciára, amelyet azelőtt a Klubrádió használt hosszú évekig. Viszonylag nagy médiaviharban kellett felépíteni a csatornát, mennyit érezni ennyi idő elteltével a hangulatkeltésből?

– Szerencsére semmit. A kezdetekben Hadházy Ákos bejelentette ugyan, hogy bojkottálni fog minket, de talán egy-két olyan közszereplő volt, aki ebben mellé állt, a politikusok közül tudomásom szerint senki. Másfél év távlatából elmondhatom, hogy ezek a hangok teljesen eltűntek, egy szűk, Klubrádióhoz szorosan kötődő közönség van, akik talán nem kedvelnek minket. Ez egyrészt periférikus, másrészt együtt tudunk élni a kritikával.

A Klubrádió korábbi hallgatói közül vannak olyanok, akik átváltottak a Spirit FM-re?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!