hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Semmissé tehető az Alaptörvény? Mi valósulhat meg az ellenzéki fogadalmakból?
Schiffer András és Hack Péter a radikálisnak hangzó ígéretekről
Semmissé tehető az Alaptörvény? Mi valósulhat meg az ellenzéki fogadalmakból?

Kép: Hetek-grafika

2021. 09. 16.
Felcsúti per, börtönbe zárt főügyész, kattanó bilincsek és rejtélyes jogi kiskapuk. Egymásra licitálva ígérik az előválasztásra készülő ellenzéki miniszterelnök-jelöltek az elszámoltatást és a hatályos alkotmány érvénytelenítését. A felvetésekkel kapcsolatban azonban komoly jogi aggályok merültek fel.

Egyre hangzatosabb ígéreteket fogalmaznak meg az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei. Jakab Péter, a Jobbik elnöke kormányzása első napjaiban börtönbe juttatná Polt Péter legfőbb ügyészt, Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd jelöltje pedig arról beszélt, hogy utasítaná az adóhatóság elnökét, hogy zárolják mindazok vagyo­nát, akik a köz terhére gazdagodtak meg. A DK-s miniszterelnök-aspiráns, Dobrev Klára is többször nyilatkozott úgy, hogy kétharmados felhatalmazás nélkül is alkotmányoznának. De vajon van-e jogi lehetőségük egyáltalán arra, hogy mindezt megtegyék?

„Az első napomon az irodám előtt fognak ülni az állami vezetők úgy, mint a verebek, várják majd a sorsukat, kivéve Polt Pétert, mert vele más terveim vannak, börtönbe fog kerülni” – ezt mondta Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje az ATV-ben rendezett televíziós vitában. Hogy egy-egy miniszterelnök miként küldheti börtönbe egy másik állami szerv vezetőjét, annak megértésében Brenner Kolomant, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, az Országgyűlés alelnökét hívtuk segítségül. Szerinte Jakab ezen kijelentése arról szól, hogy a magyar társadalomban 32 éve hihetetlen igény van az elszámoltatásokra.

A politikus úgy látja, a megoldás az, hogy feláll egy Korrupcióellenes Államügyészség, ami letartóztatja a legfőbb ügyészt. Kérdésünkre válaszolva kifejtette, hogy egy ilyen intézmény létrejöttéhez szerinte nincs szükség kétharmados felhatalmazásra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!