hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vakcina nélkül nincs újranyitás: meddig bírjuk?
Az idei év még biztosan rámegy a járványra?
Vakcina nélkül nincs újranyitás: meddig bírjuk?

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

2021. 01. 28.
Még nincsen elbocsátási hullám Magyarországon, de kérdés, meddig lesz képes kihúzni – a munkavállalók túlnyomó részét foglalkoztató – kis- és középvállalkozói szféra.

Rekord méretű államháztartási hiány, a várt 2 százalékos GDP-növekedés helyett minimum 6 százalékos visszaesés – nem túl biztató eredményekkel zárult a 2020-as esztendő, és nagy a bizonytalanság az előttünk álló év alakulását illetően is. A miniszterelnök nemrég egyik rádiónyilatkozatában elmondta: az idei év még biztosan rámegy a járványra. 

Utóbb az is elhangzott, hogy idén az átoltottság függvényében várható a gazdaság újranyitása – ám egyelőre nem világos, hogy mikor lesz elegendő vakcina. A magyarországi statisztikák szerint a 4 százalékos munkanélküliségi rátánk az egyik legalacsonyabb Európában, sokak szerint ebben az is közrejátszik, hogy a hazai vállalkozói szférában még kivárás érződik, egyelőre nincsenek tömeges elbocsátások. Egyre több jel mutat viszont arra, hogy az erőforrások végesek, tudvalevően nagyon nehéz helyzetben van többek között a turizmus-vendéglátás, a kereskedelem, a feldolgozó- és az építőipar is.

Vendéglátósok februári nyitásra és Hősök terei tüntetésre készülnek, mondván: nem kapnak érdemi állami segítséget a túléléshez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!