hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Versenyfutás a vakcináért: a magyarok beelőznék a lassú Európai Uniót
"Oltani vagy nem oltani?" – félelmek és válaszok
Versenyfutás a vakcináért: a magyarok beelőznék a lassú Európai Uniót

A Pfizer–BioNTech-vakcina második adagját adják be a nyíregyházi kórház dolgozóinak.(Fotó: MTI / Balázs Attila)

2021. 01. 27.
Magyarországon hivatalosan már 360 ezernél is többen estek át a koronavírus-fertőzésen és 186 ezernél több főt oltottak be a vírus ellen. Azonban ahhoz, hogy a nyájimmunitás kialakuljon, a társadalom legalább 70 százalékának védettnek kell lennie – ám az európai engedélyezési folyamatok nem túl gyorsak.

A koronavírus-járványban az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján legalább 2,1 millióan, hazánkban pedig már több mint tizenkétezren haltak meg. Kiderült, hogy a SARS-CoV-2 nem egy szezonális járvány, mint például az influenza, hanem progresszív folyamat, ami azt jelenti, hogy ott van kevesebb eset, ahol erősebbek a korlátozások. Megtévesztő lehet, hogy a járvány első, második és harmadik hullámáról beszélünk, ugyanis ezek nem szezonális hullámok, hanem a járványügyi intézkedések velejárói: a szigorú korlátozások után csökken, a lazításokat követően emelkedik az esetszám. 

Magyarországon a járvány első hulláma során világossá vált, hogy a gazdaság nem képes hosszú távon megbirkózni a szigorításokkal, a vírus pedig nem tűnik el: a szakemberek közt konszenzus van abban, hogy az egyetlen megoldást a nyáj­immunitás kialakulása jelentheti, illetve hogy ezt hatékonyan és biztonságosan csak védőoltással lehet elérni (a vírus „szabadon engedése” túl nagy árat követel). A nyájimmunitás eléréséhez a társadalom legalább 70 százalékának védettnek kell lenni, s mivel globális járványról van szó, ennek ideális esetben világszinten kell megtörténni. Csak ekkor térhetünk vissza a pandémia előtti, normális életünkhöz.

A védőoltás hatását össztársadalmi szinten talán Izraelben lehet a legjobban nyomon követni. A mintegy kilencmilliós országban eddig több mint 2,4 millióan kapták meg az első adag Pfizer vakcinát, közülük 850 ezernél többen a másodikat is. Mindössze három héttel az első oltást követően 60 százalékkal esett a kórházi kezelésre szorulók száma a The Times of Israel beszámolója és a Maccabi Egészségügyi Szolgáltatóközpont szerint. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!