Beszélgettünk sofőrökkel a megváltozott munkakörülményekről, a túléléshez szükséges megfelelő „helyezkedésről”, a freelancer vagy más néven „mezítlábas” taxisok helyzetéről és az alternatív pénzkereseti lehetőségekről. Reich Ádám, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója megkeresésünkre elmondta, hogyan változott meg a belső munkaszervezés a pandémia hatására, milyen hosszú távon is pozitív fejlesztéseket kényszerített ki a mostani helyzet, Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke pedig arról is beszámolt, milyen segítségre lenne leginkább szüksége a szektornak a kormány részéről.
„A kijárási tilalom bevezetésével gyakorlatilag megszűntek az esti, éjszakai és a hajnali fuvarok is. A jelenlegi adatok szerint közel 30 százalékkal csökkent Budapesten az engedéllyel rendelkező taxisok száma, ami vidéken is hasonló arányokat mutat”
– osztja meg velünk a friss statisztikákat Metál Zoltán. Az OTSZ elnöke szerint a jelenleg is tartó második hullám jóval nagyobb károkat okozott, mint a tavaszi. Az éttermek, kávézók, mozik, színházak, múzeumok és egyéb közösségi helyek tartós bezárása miatt minimálisra csökkent a kapcsolattartási lehetőség – csupa olyan bevett találkozóhely, ahova gyakran rendelnek taxit az emberek. Minderre jön még az a tény, hogy a munkahelyek többsége továbbra is home office-ban működik.