hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rettentően megnőtt a Covid idején a családi erőszak
Az ünnep várhatóan nem javít a helyzeten
Rettentően megnőtt a Covid idején a családi erőszak

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 12. 15.
Magyarországon átlagosan hetente hal meg egy gyermek vagy egy nő a családi, illetve párkapcsolati erőszak következtében. A gazdasági és társadalmi krízishelyzetek, valamint az ünnepek ebből a szempontból kiemelt szezonnak számítanak. A rendőrségi adatok szerint a járvány alatt közel duplájára nőtt a családon belüli erőszakos bűncselekmények száma.

Tatabányai otthonukban veszett össze a 32 éves B. Attila az élettársával 2021. december 11-én.

A vita a jelenlegi adatok szerint tettlegességig fajult, a férfi hasba szúrta a nőt. Másnap a gyanúsított kórházba vitte a sértettet, innen érkezett a jelzés a rendőrségre az asszony sérüléséről. Íme a legutolsó párkapcsolati erőszakról szóló hír az ORFK honlapjáról. Csak egy a számtalan hasonló eset közül, amely a legtöbb mozzanatában általánosnak mondható: az elkövető férfi, ő viszi kórházba az áldozatot, s nem is a nő tesz feljelentést, hanem a kórház teszi meg azt hivatalból.

Hazai nőjogi szervezetek már a járvány kezdetekor felhívásokat tettek közzé amiatt, hogy a nőkkel és gyermekekkel szembeni, jellegzetesen a magánszférában zajló erőszakcselekmények az összezártság és a fokozott stressz hatására fölerősödnek. Világszerte megfigyelhető volt, hogy a kialakuló krízishelyzetben a hotline-okon megnőtt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos jelzések száma. Kutatások is bizonyítják, hogy társadalmi és gazdasági válságok idején általában is megnövekszik az agresszió, s ezen belül a párkapcsolati, illetve családon belüli bántalmazások gyakorisága különösen megugrik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!