hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Veszélyben a székely-lobbi?
Európai üggyé tennék a nemzeti régiók védelmét
Veszélyben a székely-lobbi?

Fotó: AP / Vadim Ghirda

2020. 10. 29.
Már csak egy hét van hátra a Székely Nemzeti Tanácsnak a nemzeti régiók védelmében indított aláírásgyűjtési kampányából, az időarányos adatok azonban aggasztóak. Ugyan az egyik feltétel – az egymillió aláírás – már májusban teljesült ahhoz, hogy az Európai Bizottság megvitassa, kidolgoz-e jogszabályt a témában, november 7-ig összesen hét uniós tagállamban teljesülnie kellene a lakosságarányosan megszabott kvótának is.

Eddig mindössze három tagállamban teljesítették ezt: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – tehát olyan országokban, ahol jelentős magyar közösség él. Ez egyértelműen mutatja, hogy a szervezőknek nem sikerült európai üggyé tenniük a nemzeti régiók kérdését. Spanyolországban, ahol jelentős baszk és katalán kisebbség él, ugyan van esély arra, hogy összegyűljön a szükséges 40.500 szignó, az aláírásgyűjtés azonban ott csak nemrégiben kezdődött el – holott a székely kezdeményezőket a baszkok és katalánok is szolidáritásukról biztosították korábban. Spanyolországban még több mint húszezer aláírásra van szükség. Hogyha kizárólag a számokat nézzük, ennél valamivel jobban áll Ausztria, Írország, Svédország és Szlovénia. Ezekben a tagállamokban van még reális esély a kvóták teljesítésére, ugyanis ezek alacsonyak, viszont itt csak a szükséges aláírások 15-20 százaléka gyűlt össze eddig. Ausztriában és Svédországban körülbelül tizenegyezer, Írországban nem egészen hétezer, Szlovéniában pedig valamivel több mint ötezer aláírás hiányzik még.

eddig három tagállamban teljesítették a kvótát: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. 

Felvetődik a kérdés, hogy amennyiben csak Magyarországról, Romániából és Szlovákiából összegyűlt egymillió aláírás, a koronavírus-járvány miatt kapott határidő-hosszabbítást miért nem tudták kihasználni a kezdeményezők arra, hogy kis kvótájú tagállamokban lobbitevékenységet folytassanak?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!