hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismét a választói réteg fiatalításában reménykedik az ellenzék
Tinédzser szavazótábor
Ismét a választói réteg fiatalításában reménykedik az ellenzék

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 01. 14.
Az ellenzék ismét lejjebb vinné a választójog korhatárát. Szerintük a következő országgyűlési választás hosszú távon meghatározza Magyarország jövőjét, ezért a fiataloknak is joguk van beleszólni a politikába.

A javaslat kritikusai szerint azonban egy tizenhat éves nincs felkészítve ilyen fontos döntésre, nem is beszélve arról, hogy könnyen befolyásolható. A vita nem előzmény nélküli, kérdés, mit nyerhet az ellenzék, ha a fiatalok is választhatnak.

Nem először merül fel az ötlet

A Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője, Szilágyi György a tavalyi év decemberében jelentette be, hogy alaptörvény-módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a választójog általános korhatárát tizenhat évre csökkentsék. Úgy véli, a mai tizenhat évesek már felnőttek, az internet világában minden szükséges információhoz hozzá tudnak jutni, a 2022-es választás pedig „évtizedekre” meghatározza hazánk sorsát, ezért fontos, hogy minél szélesebb társadalmi kör döntsön. Szilágyi szerint egy ilyen döntéssel a fiatalok elvándorlása is mérséklődne, hiszen szívesebben élnének egy olyan országban, ahol beleszólhatnak a közügyekbe. 

Ehhez kapcsolódik Fekete-Győr András, a Momentum elnökének javaslata is, aki szerint az ellenzéki összefogás előválasztásán lehetőséget kell adni a szavazásra azoknak a fiataloknak is, akik majd csak az országgyűlési választások idején lesznek nagykorúak, ugyanis

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!