Kádár bocsánatot kért, a Momentum szerint viszont nincs baj a posztjával
"Nem akartam az időseket megbántani"
Kádár bocsánatot kért, a Momentum szerint viszont nincs baj a posztjával

Forrás: ATV

2020. 07. 19.
Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni - olvasható Kádár Barnabás Momentum-alapító és egykori elnökségi tag Facebookra írt bejegyzésében. Mint ismeretes, a Hetek elsők között írta meg, Kádár vállalhatatlan felvetéssel kérdőjelezte meg az idősek szavazójogát. Azóta több párt és politikus is reagált a kijelentéseire.

A Hetek, véleménycikkében hívta fel a figyelmet arra, hogy a Momentum egyik alapítója a Facebookon népszerűsítette a Nyugaton már egyre inkább terjedő trendet, ami visszaszorítaná az időseket a választásokon való részvételről. Ez nem feltétlenül jelentené a választójoguk megvonását - ahogyan Kádár is hangsúlyozza, - viszont intenzív kampánnyal próbálnák meg rábírni a generációt, hogy ne éljenek ezzel a jogukkal. A minden tiszteletet és észszerűséget nélkülöző gondolatmenetre cikkünk után több sajtóorgánum és politikai szereplő is reagált. 

Országos botrány után bocsánatkérés

A Magyar Nemzet megkeresésére Rétvári Bence parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: "aki az időseket nem becsüli, a saját szüleit nem becsüli." Mint mondta, a nácik abból faragtak ideológiát, hogy a betegek feleslegesek egy társadalomban, most a Momentum ugyanezt az idősekre mondja. Nyitrai Zsolt fideszes képviselő szerint Kádár a felvetéssel kétmillió nyugdíjast sértett meg - derült ki a HírTV híradásából.

A témában több parlamenti (és nem parlamenti) pártot is megkerestünk. Levelünket követően a Fidesz-KNP sajtótájékoztató keretében reagált a témában, Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata képviselő úgy fogalmazott, a Momentum lenézi az időseket és a vidékieket azzal, hogy megkérdőjelezi a választási jogukat. Később Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a Facebookon posztolt a témában:

Old Lives Matter! A momentumos Kádárnak, illő tisztelettel. Ennyi.

- írta. 

Miután több tévécsatorna, televíziós műsor és újságcikk is foglalkozott a témával, Kádár Barnabás szombat este a Facebook-bejegyzésében kért bocsánatot mindenkitől. Mint fogalmazott, nem akarta az időseket megbántani, nem kívánja sem a szavazati jogukat elvenni, sem korlátozni. "Fontos, hogy a korábbi bejegyzésem nem tükrözte a Momentum álláspontját. A párt továbbra is azon fog dolgozni, hogy minden korosztálynak valódi képviseletet nyújtson" - írja. 

A Momentum nem lát semmi kivetnivalót

A Momentum azonban úgy tűnik, nem látott semmi kivetnivalót Kádár bejegyzésében.

"Kádár semmi olyat nem ír le, ami arról szólna, hogy nem tiszteli az időseket - aki ezt a posztot így értelmezi, az szándékosan értelmezi félre"

- válaszolt a párt a Hetek megkeresésére. 

A Momentum is igyekezett hangsúlyozni, hogy Kádár Barnabás ugyan a mozgalmuk egyik alapítója, de "jelenleg semmilyen tisztséget nem tölt be sem a párt vezetésében, sem a párt színeiben." A felvetéssel kapcsolatban a Momentum úgy fogalmazott, a párt és a tagjai "tisztelik a most időseit, középkorúit, hiszen végigdolgozták az életüket és az ő fiatalságukban is sokan aktívan részt vettek az ország alakításában." Erre a Momentum néhány példát is hoz, 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben is "a reformokat mindig leginkább fiatalok mozdították előre" - fogalmaznak. "Nem lehet azt mondani, hogy azok, akiket most állítólag Kádár Barnabás posztja miatt megsértett és akiket állítólag nem tisztelünk, nem voltak részesei hatalmas politikai változásoknak" - folytatják a gondolatmenetet. 

Hozzáteszik:

"Az idősek-fiatalok közötti aktuális preferenciakülönbség, melyre Kádár is rávilágít, a világ számos országában jelen van, ez tény. De ettől függetlenül a szavazás joga mindenkié."

A Momentum Heteknek címzett válaszából az derül ki, hogy a párt megerősíti azt a gondolatmenetet, mely szerint jelentős politikai változásokat, előrelépéseket fiatalok tudnak végrehajtani, így úgy tűnik az idősek iránti tisztelet sem a jelenlegi politikai szerepvállalásukon alapul, hanem a fiatalkori esetleges aktivitásukon. (Leegyszerűsítve nem cáfolják azt a végtelenül elfogult gondolatmenetet, mi szerint az idősek rendre rosszul döntenek - Brexit, Trump, Orbán, ellenben a fiatalokkal.) Az egyelőre nem derült ki, hogy támogatnák-e Kádár javaslatát azzal kapcsolatban, hogy kampány keretében rábírnák-e a "most időseit" arra, hogy ne éljenek szavazati jogukkal.

Határozott állásponton az MSZP

A Hetek megkereste a többi ellenzéki pártot is Kádár felvetésével kapcsolatban. Az MSZP válaszában egyértelműen amellett foglal állást, hogy számukra

"elfogadhatatlan" a "csak azok szavazhassanak, akik ránk szavaznak" elve.

"Továbbra is kiállunk a választójog általános, egyenlő, közvetlen és titkos tartalma mellett" - írják. 

Hozzáteszik, még a rendszerváltást követő évtizedekben is előfordult Magyarországon, hogy egy-egy politikai erő, vagy politikus megkérdőjelezte az általános választójog intézményét. "Ezek a támadások vagyoni helyzethez, iskolázottsághoz kötötték volna a választójogot, illetve a regisztráció bevezetésével korlátozták volna egyes csoportok tagjainak joggyakorlását" - fogalmaz az MSZP. 

A párt a Hetek kérdésére határozottan leszögezi, "ennek a demokratikus alapvetésnek a teljes körű tiszteletben tartása az előfeltétele minden szövetségkötési megállapodásunknak."

A Párbeszéd már kevésbé egyértelmű választ adott a megkeresésünkre: szerintük a fiatalok bevonása a közéletbe egy fontos cél, ezért a szavazati jogot nem szűkítenék, hanem a korhatárt 16 évre csökkentenék, és bevezetnék az elektronikus szavazást. "Ezen intézkedések hatására jelentősen javulni a fiatalabb generációk részvétele." - fogalmaznak.

Megkeresésünkre a Demokratikus Koalíció és a Jobbik egyelőre nem reagált.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!