hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Legalul a helyzet változatlan

2019. 12. 12.
A magyarok életszínvonala az elmúlt években növekszik, a szegénység összességében enyhül, de a mélyszegénységben élők helyzete hosszú távon kevés változást mutat.

A szegénységet az Európai Unió tagállamaiban egységes módszerrel vizsgálják, mértékét a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett népesség arányával jellemzik. Ennek keretében együtt vizsgálják a jövedelem, az anyagi körülmények, valamint a munkaerőpiaci kirekesztődés dimenzióit. Az elmúlt években, a gazdasági válság lecsengése óta különböző mértékben ugyan, de összességében javuló tendencia figyelhető meg uniós szinten – derül ki a KSH Háztartások életszínvonala 2018 című friss kiadványából.

Hazánkban 2018-ban a teljes népesség közel 19 százalékát, azaz 1 millió 813 ezer főt érintett a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata. A mutató kicsit jobb, mint a 21-22 százalékos uniós átlag – s határozottan jobb, mint a legrosszabb helyzetben lévő bolgárok, románok vagy görögök mutatói, ahol a népesség közel harmadát sújtja a szegénység vagy kirekesztődés kockázata.

2018-ban – az Európai Unió legtöbb tagországához hasonlóan – a vizsgált három dimenzió közül Magyarországon is a relatív jövedelmi szegénység volt a legerősebb: 1 millió 186 ezer ember élt a középjövedelem 60 százalékánál kevesebből, míg súlyos anyagi deprivációban 837 ezer, munkaszegénységben 348 ezer fő élt. A foglalkoztatás növekedése következtében a háztartások munkaintenzitása nálunk javult az egyik legnagyobb mértékben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!