Előttem volt itt az El Mundo spanyol lap újságírója. A családtámogatásokkal is felkerült a kormány a nemzetközi közvélemény térképére?
– Ha Magyarországon összeütünk két cintányért, abból ma gyakorlatilag már nemzetközi főcímek születnek. Így van ez a kormány családpolitikájával is – bár az elsődleges feladatunk az, hogy a magyar embereknek megfeleljünk. A demográfiai kihívásokra nem csak egyféle választ lehet adni, és megítélésünk szerint a migráció nem jó válasz. Egy felelősen gondolkodó, hosszú távra tervező kormánynak támogatnia kell a fiatalokat abban, hogy bátran meg tudják valósítani a gyermekvállalásra vonatkozó elképzeléseiket. Kétségtelen, hogy egyre több ország figyel ránk ebben, és nemcsak az általánosságok iránt érdeklődnek, hanem a konkrét lépések iránt is. Ez téma volt az Egyesült Államokban is, ahol a múlt héten jártam, de éppen ma délelőtt volt nálunk a demográfiai ügyekért felelős bolgár miniszterelnök-helyettes is, konzultáltunk a cseh kormányfővel, és a lengyelekkel is szoros kapcsolatban állunk. Elkezdtünk a norvég kormánnyal is egy ilyen típusú együttműködést: ott is ráébredtek arra, hogy bizony szól a vészharang. A norvég miniszterelnök asszony az újévi beszédét teljesen arra építette fel, hogy súlyos demográfiai probléma van Norvégiában, és ezért támogatni kellene a fiatalok gyermekvállalását. Támadták is őt beszéde miatt.