Bár a magyar közélet még mindig a jobb- és bal tengely mentén mozog, az 1980-as évektől Európa-szerte csökken a két oldal közötti különbség, egyre kevesebbet mutatnak a tényleges egyéni politikai preferenciáról (gondoljunk csak arra, hogy a német kereszténydemokraták többsége lazán megszavazta a melegházasságot a Bundestagban). Egyre többen igyekeznek új dimenziókba helyezni a jelenleg működő demokratikus politikai rendszereket. Ami állandó, hogy itt is új ellentétpárokban gondolkoznak, például globalista–szuverenitás pártiak, technokraták–populisták, liberális–illiberális stb.
Ezen új rendszerek közül az egyik legdivatosabb napjainkban a populizmus-vita, amelyet a politikatudósok nagy része a balliberális sajtónál sokkal árnyaltabban közelít meg.
A szakma szerint a nyugati világ polgárai egyre távolabb érzik magukat saját kormányaiktól, legyenek azok akár konzervatív, akár liberális beállítottságúak. Annak ellenére, hogy jelenlegi európai berendezkedésünk történeti gyökerei a második világháborúig nyúlnak vissza, már a 21. század elején felmerült a rendszer kifulladása, mivel nélkülözi azokat az intellektuális és kulturális tartalékokat, amelyekkel képes lenne a megújulásra.
2018. 07.13. (XXII/28)
