hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Küszöbön az újabb válság?
Az Amerikai védővámok hatása a magyar iparra

2018. 06. 14.
Az új kormánytól takarékoskodás várható, mivel az eurózóna „válságjeleket mutat”, az amerikai védővámok pedig a magyar gazda­ság­ra, azon belül a járműipar­ra is negatívan hathatnak. Mindeközben a hazai GDP bővült, a bérek emelkednek, ám kérdés, hogy meddig tarthat a növekedés.

A befektetőknek még várniuk kell az új Orbán-kormány jelentős fiskális gazdaságélénkítő lépé­seire, mivel a közelmúltbeli piaci zavarok arra késztetik, hogy inkább a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését helyezze előtérbe – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek május végi nyilatkozatában. Az Argentínától kezdve Törökországon keresztül Olaszország piacait megtépázó gazdasági zavarok és az amerikai monetáris politika szigorításának megkezdése különösen erős hatást gyakorolt a feltörekvő piacokra, köztük Magyarországra is. A forint-euró árfolyama kétéves mélyponton van, akárcsak a hosszú lejáratú magyar államkötvények, melyek 2012 óta a legrosszabb hónapjukat tudják maguk mögött. Gyülekező fellegekről beszélt a gazdasággal összefüggésben Orbán Viktor is: mind a közrádióban, mind a kötcsei pikniken kifejtette, hogy takarékosságra van szükség, mert rossz esetben újabb európai gazdasági-pénzügyi válság bontakozhat ki. A miniszterelnök szerint a 80 százalék fölé ugrott francia államadósság az egyik figyelmeztető jel arra nézve, hogy Európában el fog tűnni az „olcsó pénz”.

Másrészt az amerikai védővámok növelése is gazdasági válságot okozhat, és ez közvetlenül érintheti a magyarországi autóipart.

Az atv.hu tudósítása szerint a miniszterelnök úgy vélte, megoldás lehetne, ha megegyeznénk az oroszokkal, vagy­is az Európai Unió feloldaná a Moszkva elleni szankciókat. Ezzel kapcsolatban azonban Orbán sem volt derűlátó, így azzal zárta, hogy beszorulhatunk az orosz szankciók és az amerikai protekcionista intézkedések, azaz Putyin és Trump közé. (Az EU 2014 nyarán vezetett be különféle, többek között gazdasági és pénzügyi korlátozó intézkedéseket az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedésekre válaszul.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!