hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megszűnik a Magyar Nemzet?

2018. 05. 10.
Simicska Lajos azt állítja, nem képes tovább finanszírozni a nagy múltú lapot, melyet az utóbbi három évben fegyverként használt a miniszterelnök elleni személyes háborújában.

„A fájdalom belső szava most, az utolsó szerkesztőségi munkanapon, mindennél erősebb. Mégsem búcsúzunk. Elhallgatni sem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi »gazdánk« az olvasó. Akit nem hagyhatunk cserben” – írta a Magyar Nemzet szerdai – talán az utolsó – számában Pethő Tibor, a 80 éves napilap alapító-főszerkesz­tőjének, Pethő Sándornak az unokája. Simicska Lajos, a lap tulajdonosa, a Fidesz korábbi legfőbb gazdasági háttérembere kedden tudatta, hogy nem finan­szírozza tovább a patinás lapot, mint ahogy a Lánchíd Rádiót és a Heti Választ sem. 

Az 1938-ban alapított napilap a rendszerváltás után egy ideig az egyik leghitelesebb jobboldali sajtóorgánum volt. Aztán 2000-ben, az első Fidesz-kormány idején egybevonták a Napi Magyarországgal, és onnantól kezdve a Fidesz érdekeit képviselte. Egészen 2015 februárjáig, az úgynevezett G-napig, amikor a közvélemény is tudomást szerzett Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök szakításáról, majd kettejük fokozatosan durvuló „háborújáról”. Simicska három évvel ezelőtt nyíltan is Orbán ellen fordult, lapjait, valamint televízióját és rádióját fokozatosan kormánykritikus üzemmódba helyezte. Ezzel párhuzamosan a Jobbikot kezdte támogatni, és kijelentette, hogy Vona Gábor pártját tartja az egyedüli esélyesnek a Fidesz leváltására. Tavaly novemberben Schlecht Csabát nevezte ki a lap élére, aki közölte, onnantól a lap is fokozottan figyelembe veszi a Jobbik érdekeit. Ami meg is valósult, mindemellett a Magyar Nemzet számos, a kormányt érintő kínos ügyet is nyilvánosságra hozott. Simicska tehát a 15 évnyi Fidesz-szolgálat után a Fidesz-kormány megdöntésének szolgálatába állította a Magyar Nemzetet. Miután a vállalkozás kudarcba fulladt, az eredményhirdetést követő 35. órában bejelentette a lap megszüntetését.

Még aznap bejelentkezett a lapért Ungár Péter, a frissen parlamenti képviselővé választott LMP-s elnökségi tag (Schmidt Máriának, a Terror Háza Múzeum igazgatójának fia), aki apai öröksége révén többmilliárdos vagyonnal rendelkezik. Ungár kedden azt írta, a Magyar Nemzetre, a Heti Válaszra és a Lánchíd Rádióra is vételi ajánlatot tesz.    

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!