hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A magyarok Mózese

2018. 04. 12.
A „magyarok Mózese”– mondták rá kortársai, „Magyarország George Washingtona” – hivatkoztak rá az Egyesült Államokban. Kossuth Lajos a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, aki számos, ma már alapvető emberi jognak számító, de a korában egyáltalán nem érvényesülő jogért emelte fel a szavát, így például a jobbágyfelszabadításért, a vallásszabadságért, a zsidók egyenjogúságáért és a szólásszabadságért. Ez utóbbiért nemcsak szóban érvelt, hanem tettekben is. Az újságírásban, sajtóban több szempontból is úttörőnek mondható: ő volt az, aki megteremtette a modern magyar nyelvű politikai újságírás és a mai értelemben vett nyilvánosság alapjait.

A 19. századig a döntéshozatal menetéről, állásáról jóformán nem is tudtak a magyar emberek. Kossuth Lajos azonban az Országgyűlési Tudósítások című lapjával gyökeres változást hozott e téren, ráadásul úgy, hogy az ő korában a törvényhozásról szóló tudósítás a cenzúra hatálya alá is esett. Ezt Kossuth úgy játszotta ki, hogy nem hivatalos nyomtatott kiadványt készített a tudósításokról, hanem kézzel írt magánlevelek formájában terjesztette a lapot. Az Országgyűlési Tudósítások az 1832 és 1836 közötti országgyűlés idején jelent meg, ám annak berekesztése után Kossuth nem hagyott fel munkájával – elindította a hasonló technikával készülő, a megyegyűlésekről beszámoló Törvényhatósági Tudósításokat. A hatalom többszöri felszólítására sem hagyott fel ennek a „lapnak” a terjesztésével, ezért bíróság elé állították, és négy év börtönbüntetésre ítélték 1837-ben.

Kossuthot azonban a fogság sem törte meg, képezte magát: börtönévei alatt tanult meg jól angolul. Végül Deák Ferenc közbenjárására egy évvel korábban, 1840-ben szabadult a börtönből. A hatalom rajta akarta tartani a szemét, így Metternich herceg és a bécsi titkosrendőrség javaslatára Landerer Lajos nyomdatulajdonos felajánlotta neki a Pesti Hírlap szerkesztői pozícióját. A hatalom úgy gondolta, ezúttal sikerül Kossuthot megzabolázni, mivel  jövedelemforrása miatt le van kötelezve, másrészt a kis példányszámú Pesti Hírlapnál lassan újságíróként is ellehetetlenül. Ám alábecsülték Kossuthot, hiszen nemhogy nem fogta vissza magát, hanem korszakalkotó újításokkal előnyére fordította ezt a szerény lehetőséget. Itt teremtette meg a vezércikk műfaját, amelynek segítségével a magyar politika fontosabb ügyeit elemezte.

Az első professzionális magyar politikus

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!