hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mire elég a hatalmas Fidesz-előny?
Egyensúlyzavart okozhat a baloldal káosza

2017. 11. 16.
Bizonyos mérések szerint a Fidesz soha nem látott mértékben vezeti a népszerűségi listát, Orbán Viktort pedig többen akarják ismét kormányfőnek, mint kihívóit együttvéve. Ennek ellenére a Fidesz gőzerővel fűti saját szavazóbázisát, és aktívan ügyködik az ellenzéki oldal megosztásán és az optimális egyensúly visszaállításán.

Októberben és novemberben nyolc intézet mért párttámogatottsági adatokat. Ezek átlaga szerint a teljes népességben a Fidesz 33 százalékon áll, a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik 11 százalékon, az MSZP 8, a DK 4, az LMP szintén 4, míg az úgynevezett törpepártok, a Momentum, az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok 1 százalékos támogatottsággal rendelkeznek. Úgy tűnik, szinte behozhatatlan a kormánypárt előnye, ráadásul a Nézőpont Intézet új kutatása szerint 3,9 millió magyar azt szeretné, ha 2018 tavaszától is Orbán Viktor állna a kormány élén.

A bizonytalanok, illetve a szimpátiájukat titkolók aránya a nyolc intézet átlaga szerint a felnőtt lakosság 36 százaléka. Figyelembe véve, hogy az elmúlt hét parlamenti választáson átlagosan 64 százalék körüli volt a részvételi arány, tehát a lakosság 36 százaléka jellemzően nem szokott szavazni, úgy tűnhet, hogy a jelenlegi 36 százaléknyi bizonytalan, illetve titkolózó honfitársunk túlnyomó része nem fog részt venni a jövő évi voksoláson, így ebből a tömegből nem igazán érdemes „tartalék támogatókra” számítani, akik valamilyen hívó szóra majd előjönnek és aktivizálódnak, tehát a választás eldőlt. Pulai András, a Publicus Intézet vezetője nem egészen így látja: szerinte a magát aktív szavazónak mondó tömeg egy része végül nem megy el szavazni, a bizonytalanok közül viszont van egy jelentős tömeg, amelyik részt vesz majd a voksoláson, csak egyelőre nem tud dönteni.

Ráadásul, ha azt kérdezik az embe­rektől, hogy jól vagy rosszul mennek-e az ország dolgai, a túlnyomó többség az utóbbi opciót választja, vagyis elégedetlen. (A legfrissebb kutatás, amit az Idea Intézet közölt, és ami az online adatfelvétel miatt – állítólag – pontosabb a hagyományos méréseknél, azt mutatja, hogy csak a Fidesz-szavazók elégedettek (pontosabban a kormánypártiak 77 százaléka), a teljes népességben mindössze 24 százalék mondja azt, hogy jól haladnak az ország ügyei.) Mindezek alapján akár azt is mondhatnánk, hogy mégsem lefutott a jövő évi választás – de persze a baloldali ellenzék elképesztő állapotát látva a Fidesz nyugodtabb lehet, mint a fentiek tükrében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!