hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dupla vagy semmi
Vita a magyar választási rendszerről

2017. 11. 20.
A Választási rendszert 2014 után, de már előtte is sok kritika érte, a mindenkori ellenzék és szakmai szervezetek oldaláról egyaránt. A Fidesz álláspontja az, hogy A „jutalmazó” választási rendszer a kormányzati stabilitást szolgálja, ami van annyira fontos (ha nem fontosabb), mint az arányosság.

Kétezertizennégy óta a hazai politikai élet vitáinak középpontjában áll a választási rendszer, ám már 2010 és 2014 között is téma volt az akkori választási rendszer aránytalanságának kérdése.

Idén a Gulyás Márton nevével fémjelzett, úgynevezett Közös Ország Mozgalom kezdeményezett új választási rendszert, amely mögé nyolc parlamenti és parlamenten kívüli párt is felsorakozott. Közös választásireform-tervezetüket a héten terjesztették be az Országgyűlés elé, egyben meg is fenyegetve a törvényhozást, hogy amennyiben október 23-ig nem születik döntés a tervezetükről, akkor a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak. A kezdeményezés komolyságát viszont aláásta, hogy a Gulyás-féle tervezet végleges szövege csak október közepére lett kész, így az Országgyűlésnek mindössze egy hét (!) állt volna rendelkezésére annak bizottsági, majd plenáris ülésen történő megtárgyalására.

Ráadásul időközben kabaréba fordult a tervezet mögött felsorakozott szervezetek közös tüntetésének szervezése is: miután kiderült, hogy az eredetileg nyolcpártiként elképzelt tüntetésen végül sem az LMP, sem a Momentum, sem az Együtt nem vesz részt, Gulyásék bejelentették, hogy a maradék pártok (az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Liberálisok és a Moma) meghívását is lemondják.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!