– Kíváncsi voltam, hogy néz ki egy propaganda-főosztály…
– Nézzen körbe, hárman dolgozunk ebben az irodában, de csak két szék van, és a bútorközbeszerzés is várat magára. Ha valaki azt gondolja, hogy veszélyt jelentünk a román állam egységére, akkor annál nagyon komoly gondok vannak, szerintem.
– Azt tudtuk, hogy a magyarok még nem tették túl magukat Trianonon, de hogy eszerint a románok sem, az furcsa. Főleg, hogy nemcsak politikusok álltak bele a vádaskodásba, hanem komoly tudósok is. Volt bármi előzménye ennek a kirohanásnak?
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »