A kapunyitási pánik eredeti angol kifejezése (quarter life crisis) arra utal, hogy ez a krízis jellemzően huszonöt éves kor körül alakulhat ki – és harmincéves korra teszik a lecsengését. Kezdetben a fiatal felnőttek megrekedtnek érzik az életüket, nem látják tisztán a következő lépést a karrierjük kivitelezésében, zavarodottság és bizonytalanság jellemzi az életérzésüket. Ennek fő oka az oktatási rendszer elhagyása, ami eddig jól meghatározott keretek között kínált előrehaladást a szakmai életükben, a tanulást és a szorgalmat jó jegyek jutalmazták, biztosítva volt a folyamatos fejlődés. Ez a folyamatosság a diploma megszerzését követően megtörik, újfajta kihívásokkal kell szembenézni. A kapunyitási pánik legfőbb jellemzői az erős bizonytalanság, csalódottság és magány érzése, valamint a depresszió.
A depressziókutatással foglalkozó Dr. Charles Nemeroff pszichiáter szerint az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a klinikai depresszióban szenvedők átlagéletkora: amíg harminc évvel ezelőtt egy átlagos személynél a késő negyvenes, illetve kora ötvenes éveiben léptek fel depressziós tünetek, addig ez az életkor ma a húszas évekre tehető. Az Egyesült Államokban a súlyos depressziós zavar fellépésének átlagéletkora ma 24 év, a betegség leginkább a 25–44 éves korosztályra jellemző, majd jelentősen csökken az aránya a 65 év fölöttiek között. Nemeroff professzor a depresszió ilyen korai kialakulásának fő okaként az úgynevezett „0–24 társadalmat” jelöli meg. Az egzisztenciális bizonytalanság, valamint a hagyományos családi struktúra szétesése nem biztosít többé támogatást a fiataloknak, akik egyedül képtelenek szembenézni a kihívásaikkal, miközben nincsenek felkészülve az őket érő stressz mennyiségére.
Kérdőjelek mindenütt
2017. 07.14. (XXI/28)
