hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán Soros-maratonra készül
A tüntetések ellenére kitart a Fidesz CEU-ügyben

2017. 04. 13.
Kisebbségben vannak a Fideszben azok, akik feleslegesnek vagy elhibázottnak tartják a CEU körüli konfliktust. Orbán Viktor verbális és metakommunikációja mindenki számára világossá teszi a pártban, hogy ebben az ügyben bizalmi kérdést jelentene bármilyen különutasság. A hivatalos belső álláspont szerint a tömegtüntetések ellenére kifejezetten jól alakulnak a dolgok a párt számára, mert Soros György népszerűtlensége a belső mérések szerint vetekszik Gyurcsányéval, éppen ezért az ellene folytatott küz­delem mozgósító erővel hathat a korrupciós ügyek miatt lanyhuló aktivitású Fidesz-bázisra.

A Fidesz vezérkarának, különösen Orbán Viktornak a stratégiája leginkább úgy érthető meg, ha átlátjuk, hogy a kormánypárt felső vezetésében minek tulajdonították a 2015-ös időközi választási vereséget. A 2014-es választáson óriási fölénnyel, a leadott szavazatok 47,15 százalékával mandátumot szerző Navracsics Tibor uniós biztosi kinevezése miatt kénytelen volt lemondani a képviselőségéről. Az új választáson a több ellenzéki párt által támogatott, sem politikai előélettel, sem jelentős pénzügyi támogatással nem rendelkező Kész Zoltán független jelölt győzött, aminek következtében a Fidesz elveszítette kétharmados többségét az Országgyűlésben.

Mivel nagy volt a tét, a Fidesz „letelepítette” az eddigi választások egyik csodafegyverének tartott, úgynevezett Kubatov-brigádot (Kubatov Gábor pártigazgató által vezetett mozgósító csoportot), de ők sem tudták megmozdítani a saját bázisukat. Hagyományosan jobboldalinak tartott városrészekben és településeken nagy számban maradtak otthon a jobboldali szavazók. Az egy évvel korábban Navracsics Tiborra szavazók jelentős része passzív maradt.

A Fidesz réme pedig a passzív jobboldali szavazó. Orbán az úgynevezett „centrális erőtér” pártstruktúrával arra hajt, hogy a Fidesznek mindig legyen 2-2,3 millió szavazója, míg az ellenzék két kisebb „szélsőséges” oldalra, az 1-1,5 milliós baloldalra (az MSZP-re és a DK-ra) és az 1 milliós radikális jobboldalra (Jobbikra) „oszoljon”. Így a többség minden esetben a Fideszé lesz, de ehhez az kell, hogy a kormánypárti szavazók ne maradjanak otthon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!