hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ostrom alatt az ATV
Simicska Lajos frontot nyitott

2016. 12. 22.
Háborút indított az ATV ellen Simicska Lajos. Lapzártánkkor kiderült: az oligarcha emberei a Hír TV-hez igazolt Kálmán Olgán kívül csillagászati összegekért keresték meg az ATV több arcát is.

A Fidesz egykori pártpénztárnoka 1993-tól egymást váltó szocialista kollégáival együtt teremtette meg a hazai pártfinanszírozás szürkezónáját. Ez a pártfinanszírozási rendszer tette átláthatatlanná a pártok mögötti gazdasági érdekcsoportok és a politika összefonódását. 1990 óta egyetlen ciklusban sem sikerült ezt a szférát átvilágítani.

A Fidesz első, 1998 és 2002 közötti kormányzati ciklusát még sikerült komolyabb Orbán–Simicska-konfliktusok nélkül átvészelni, ám a 2010-es kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska befolyása minden mértéket elvesztett. Debreczeni József róla szóló, közelmúltban megjelent könyve szerint 2011 végén jutott informális hatalmának csúcsára, amikor saját embere, Németh Lászlóné került a fejlesztési tárca élére. Jellemző, hogy a Magyar Narancs korabeli, Debre­-czeni által idézett beszámolója szerint ekkoriban kormánytagok és fideszes erős emberek rendszeresen előszobáztak Simicska Radóc utcai irodá­-jában eligazításért vagy fejmosásért. A senki által nem megválasztott Simicska 2010 és 2014 között árnyék-kormányfővé lépett elő.

Simicska 2014-re kiépült médiabirodalmának zászlóshajói a Magyar Nemzet és a Hír Televízió. (És talán az index.hu – erről még lesz szó.) A közelmúltig a nagyvállalkozó érdekeltségéhez tartozott a legnagyobb hallgatottságú rádió, a Class FM, illetve a legnagyobb példányszámú napilap, a Metropol is. Jelenleg is érdekeltségéhez kötődik a Heti Válasz hetilap, a Lánchíd Rádió, illetve ezeknek a mé­diu­moknak az online változatai. Mindezen túl – mint utóbb kiderült – Simics­ka Lajosnak áttételeken keresztül opciós joga volt a TV2 megvásárlására is. Az Orbán Viktorral történt szakítást megelőzően Simicska Lajos a legnagyobb befolyású szereplő volt a hazai médiapiacon, főleg, ha felidézzük, hogy 2010 őszétől fél éven át az MTVA vezérigazgatója az a Fazekas Csaba volt, aki korábban több Simicska-érdekeltségnél – Hír TV, Hung-Ister Zrt. – töltött be vezető szerepet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!