hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lázár miatt térne haza Szász Jenő?

2016. 02. 04.
A Lázár János által bejelentett bürok­ráciacsökkentő intézkedések nyomán megszűn­het a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is, de azt még nem tudni, hogy hazaküldik-e Szász Jenőt Székelyudvarhelyre vagy sem. A volt udvarhelyi polgármestert – a Magyar Polgári Párt alapítóját – még ma is befolyásos politikusként tartják számon Erdélyben, de hazatérése egyelőre nem biztos, hiszen ehhez még politikai háttéralkuk megkötése szükséges. A politikai pletykák szerint Szász egyébként Kövér László és Lázár János konfliktusának gyújtópontjába került, sorsa a konfliktus kimenetelétől függ. Az általa vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézet jövője egyelőre bizonytalan, mint ahogyan azt sem tudni, milyen stratégiai kutatásokat végzett közel ötéves fennállása óta.

Lázár János miniszter múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: 72-73 állami intézmény és költségvetési szerv szűnhet meg a közeljövőben jogutóddal vagy jogutód nélkül. A listán a Szász Jenő által vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) is szerepel. Az NSKI-t megalakulása óta folyamatos támadások érték, mondván, nem végez érdemi munkát, tevékenységét csak papíron lehet tetten érni. Amikor pedig ötleteket dobott be a média segítségével a köztudatba, annak sokkal inkább volt negatív visszhangja, mint pozitív. A Szász Jenő által felvetett „gyöngyhalászat-politikát” még magyar kormánykörökben sem tartották helyesnek, a „kontrollált visszavonulás” és „területfeladás” kifejezések pedig egyenesen kiütötték a biztosítékot a szórványban élő magyarok körében, mondván a megmaradás a céljuk, nem pedig a tehetséges gyerekeik Székelyföldre történő exportálása.

A kormánypárt közeléből kiszivárgott információk szerint a Szász-féle intézet jogutódja a Veritas Intézet lenne, de olyan híresztelések is vannak, hogy valamelyik egyetemen, nagy valószínűséggel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen hoznának létre egy osztályt, amely átvenné az NSKI dolgozóinak egy részét.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozása és Szász Jenő kinevezése egy Orbán Viktor és Kövér László közötti egyezség része volt, miután a Szász vezette, Kövér által támogatott Magyar Polgári Párt (MPP) elvérzett az RMDSZ-szel szemben vívott erdélyi magyar belháborúban. A Szásszal régi, kiváló kapcsolatot ápoló Kövér így menekítette ki patronáltját a teljes politikai megsemmisüléssel fenyegető erdélyi közéletből. Az, hogy most az NSKI felkerült a megszüntetésre ítélt intézmények listájára, akár a fagyosnak tartott Lázár–Kövér viszony következménye is lehet, mindenesetre Lázár négy-öt éves egyezségeket rúg fel ezzel az intézkedéssel. Az viszont valószínűtlen, hogy egy ilyen döntést Lázár János magától hozna meg, így Szász kiebrudalása mögött minden bizonnyal a miniszterelnök áll. Végső döntés Szász és az NSKI sorsáról februárban várható.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!