hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán mégsem akar Hóman-szobrot
Nem csak egy szobor

2015. 12. 17.
A menekültügy szeptemberi csúcspontjára emlékeztető nemzetközi sajtóvisszhangot váltott ki a székesfehérvári szoborállítás terve. A Hóman-szobor körüli botrányról világszerte tudósítottak, a The New York Timestól a BBC-n át a Der Spiegelig. Az amerikai külügyminisztérium antiszemitizmus-ügyi különmegbízottja, Ira Forman (képünkön) személyesen jött el Magyarországra, ahol elmondta, „sokkolta”, hogy bárkinek egyáltalán eszébe jut az, hogy emlékművel tisztelegjen egy antiszemita és nyilas politikus előtt. Lapzártánkkor Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy nem támogatja a szobor felállítását.

A kormány és Orbán Viktor szempontjából a lehető legrosszabb időpontban tetőzött a Hóman-botrány. A nemzetközi média szinte mindenütt a Fidesz hétvégi tisztújító közgyűléséről szóló tudósításaiban, vagy azok mellett számolt be a szoborállítás körüli viharról és a székesfehérvári demonstrációról. Miközben elismerik, hogy Orbán Viktor menekültügyi politikája – bár sokan bírálják – széles körű támogatásra talált nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, érthetetlennek tartják, miért engedélyezi, sőt támogatja anyagilag a magyar kormány egy hírhedt, a zsidótörvényeket megszavazó és a deportálásokkal egyetértő volt politikusnak tervezett szoborállítást.

A tudósításokban kiemelik, hogy az Egyesült Államok nem holmi botlásként, hanem olyan kiemelt jelentőségű ügyként kezeli a tervet, amit nem lehet és nem is szabad figyelmen kívül hagyni. Ezt a washingtoni figyelmet nyomatékosította, hogy az amerikai külügyminisztériumnak az antiszemitizmus-ügyi nemzetközi különmegbízottja, Ira Forman kifejezetten a Hóman-ügy miatt utazott Magyarországra. Forman nehézsúlyú diplomata: már a Clinton-kormányzat idején a kongresszusi kapcsolatokért felelős igazgató volt, majd ő vezette Barack Obama 2012-es kampányát a zsidó választók megnyeréséért. John Kerry külügyminiszter 2013-ban nevezte ki az Egyesült Államok különmegbízottjának, akinek feladata az antiszemitizmus világméretű jelenségének monitorozása és az ellene folytatott globális harc összehangolása. 

Forman több nyilatkozatában kifejezte, egyszerűen „felfoghatatlan” az amerikai kormány számára a terv és a mögötte álló kormányzati támogatás. „Az amerikai kormány nézőpontjából nagyon erőteljesen úgy érezzük, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a történelmet és azt a kárt, amit ez az ember tett azokkal a magyar állampolgárokkal, akik történetesen zsidók voltak és egy ilyen szobor felállítása felfoghatatlannak tűnik számunkra.” – mondta Forman a Reuters tudósítójának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!