A NAV a héten közzétett statisztikája szerint 2014-ben alig több mint egymillióan rendelkeztek adójuk egy százalékáról valamely egyház javára, ami a tavalyi adatokhoz viszonyítva 6,6 százalékos csökkenést jelent. Ezzel a 31 felekezet számára felajánlott összeg 4 milliárd forint alá csökkent, és tovább romlott az a mutató, amely szerint a jogosultak körülbelül kétharmada nem rendelkezik adója egy százalékáról egyetlen vallási közösség javára sem.
Ami a „top tízet” illeti, a sorrendben sem a felajánlók száma, sem a felajánlott összeg tekintetében nem történt változás. Szembetűnő azonban, hogy ez első három helyet folyamatosan „bérlő” történelmi felekezetek érzékelhetően kevesebb számú felajánlást kaptak, vagyis folytatódott a korábban is tapasztalható trend. A Magyar Katolikus Egyház javára 9,6 százalékkal kevesebben rendelkeztek, mint egy évvel korábban (2013-ban 10,5 százalékos volt az esés); a Magyarországi Református Egyház esetében 7,7 százalékos a csökkenés (2013-ban 9,2 százalék volt); a Magyar Evangélikus Egyház pedig 5,3 százalékkal kapott kevesebb felajánlást (2013-ban 7,7 százalékkal).
Ugyanakkor a legnépszerűbb tíz között szereplő többi felekezet mind növelni tudta a támogatottságát (kivéve a Jehova tanúit, akik gyakorlatilag stagnáltak). A legnagyobb növekedést számszerűleg és százalékos arányban is a Hit Gyülekezete könyvelheti el: 2014-ben csaknem 32 ezren rendelkeztek az egyház javára, ami 11,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ezzel a „hitesek” őrzik negyedik helyüket a felajánlók számát tekintve. A sorban a Magyarországi Baptista Egyház következik, amely 3,4 százalékkal növelte támogatói számát, a hatodik helyen álló Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége pedig 7,7 százalékos növekedést könyvelhet el. A Tan Kapuja Buddhista Közösség 6,5 százalékos, míg a szintén buddhista Gyémánt Út 1,9 százalékos gyarapodást ért el. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig 5,4 százalékkal több támogatót tudhat magáénak.