hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mélyponton a magyar–román viszony
Enyhülés  helyett  fagyos nyár

2015. 08. 31.
A Bálványosi Szabadegyetem után a magyar–román viszony rendre lefagy, állítja lapunknak Nagy Árpád kolozsvári politológus. Az idei nyáron sem történt ez másként, hiszen a tábor éppen csak bezárt, amikor a Bukarestbe akkreditált magyar nagykövet, Zákonyi Botond egy nyilatkozata miatt robbant ki elemi erővel a diplomáciai adok-kapok. A Heteknek nyilatkozó erdélyi elemzők szerint Zákonyi nyilatkozatával tulajdonképpen mentőövet dobott a túlélésért küzdő román miniszterelnöknek.

Az idei tusnádfürdői találkozó a jó szomszédság jegyében indult, hiszen a tábor alapítója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a román–magyar kormányközi kapcsolatok megújítását nevezte az egyik fontos célnak a két ország jövőbeli kapcsolatában. „Újra kell indítani a párbeszédet, mert jelenleg nincs ilyen – 2012 óta a süketek párbeszéde zajlik Magyarország és Románia között” – mondta megnyitó beszédében Németh Zsolt.

Egy nem annyira jól sikerült interjú

Az „újratervezés programja” azonban nem volt túl sikeres, hiszen a bukaresti magyar nagykövet elhibázott mondatai kihagyhatatlan ziccert kínáltak fel a túlélésért küzdő román miniszterelnöknek. Zákonyi Botond egy hete interjút adott a Romania libera nevű napilapnak, amelyben egyebek mellett egy kérdésre válaszolva azt mondta: nem az ő dolga azt állítani, hogy a román kormány elutasítja az együttműködést Magyarországgal, de a magyar félnek az a benyomása, hogy a román kormány visszafelé tesz lépéseket. A román külügyminisztérium szerint az interjú bizonyította, hogy a magyar fél nem tartja tiszteletben a magyar–román alapszerződést és a stratégiai partnerségről szóló 2002-es megállapodást.
Bukarest szerint a nagykövet Victor Pontáról tett kijelentései is elfogadhatatlanok és tiszteletlenek. Az interjúban ugyanis a nagykövet felidézte, hogy Ponta többször bírálta Orbán Viktort, akit folyamatosan nacionalistának és Európa-ellenesnek tüntetett fel. Ponta a baloldali, európai „jóságos Victor” szerepét akarta eljátszani Európában a „rossz Viktorral” szemben – magyarázta a nagykövet. A politológus szerint Victor Pontának ez a kijelentés úgy jött, mint egy falat kenyér az éhezőnek. A román miniszterelnök politikai mozgástere ugyanis teljesen beszűkült, a közvélemény-kutatások szerint bukott ember. A korrupcióellenes ügyészség komoly és megalapozott vádakkal sarokba szorította, és csak a parlament mentette meg a letartóztatástól, a közvélemény előtt ugyanolyan „tolvajnak” számít, mint a politikai elit már börtönben lévő más tagjai. Nagy Árpád szerint innen csak egy erős, nacionalista felhangokkal tűzdelt üggyel lehetett kitörni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!