hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A migránsok közé vegyülő vagy a kontinensen született terroristák veszélyesebbek Európára?
Lehetetlen küldetés

2015. 09. 07.
Nemcsak a migránsok, hanem a menekülthullámot saját céljaikra kihasználó iszlamista szélsőségesek számára is csupán tranzitországként szolgál Magyarország – egyelőre.A nemzetbiztonságra veszélyt jelentő személyek kiszűrése  bevallottan nem működik az Európai Unióban – a kontinens gyakorlatilag tele van terroristasejtekkel, amelyek tagjainak jelentős része már a kontinensen született. Bár a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok hangsúlyt tesznek a megelőzésre, ez nem egyszerű feladat, legalábbis a migránsokkal napi szinten foglalkozó forrásaink szerint, illetve az európai példák alapján.

„Volt, aki kecskepásztornak adta ki magát a regisztráció során, de amikor internethez jutott, tíz ujjal gépelt a számítógépen. Nem kellett sokat várni, a TEK-esek azonnal jöttek, és kiemelték az illetőt” – ilyen és hasonló történeteket lehet hallani a lapunknak nevük és szolgálati helyük elhallgatásával nyilatkozó fegyveres őrökkel, szociális munkásokkal beszélgetve.
A menekültügyben dolgozó szakemberek a Magyarországra érkező migránsok között sokféle emberrel és történettel találkoznak. Köztük rendre feltűnnek olyan személyek, akik – szavaik szerint – aggodalomra adhatnak okot.
Tragédiák a háttérben

Ez nem jelenti azt, hogy a háborús övezetekből érkezők többsége ne az életéért menekülne. „A szírek és az afgánok közül a legtöbben tényleg menekültek lehetnek. Egy harmincas éveiben járó anyuka négy gyerekkel például elmesélte, hogy azért menekültek el Szíriából, mert a terroristák rájuk törtek, lefejezték a férjét, majd odébb-álltak. Hitelesnek tűnt a történet, és érthető, hogy egy percig sem maradtak tovább az otthonukban. Egy másik nőről viszont kiderült, hogy kitömte a ruháját, és állapotosnak adta ki magát, ráadásul a regisztrációkor az összes ujjlenyomatát pillanatragasztóval tette felismerhetetlenné” – említette egyik forrásunk. Elmondása szerint munkahelyén rendszeresen megjelennek a nemzetbiztonság munkatársai, akik kiemelnek egy-egy személyt, de komoly szűrésre nincs lehetőség a menekültkérelmet benyújtók regisztrációjakor. A folyamat során ráadásul „bemondásra” veszik fel az adatokat – előfordult, hogy a legalább ötvenéves férfi 1980-as születési dátumot diktált be –, és ha túl sokan jönnek egyszerre, akkor fénykép és ujjlenyomat sem mindig készül.
Aki menekültstátuszért folyamodik, az a regisztráció után szabadon távozhat valamelyik befogadó állomásra – vagy megpróbálhatja folytatni az útját Nyugat-Európa felé. Az egyik szociális munkás szerint a bevándorlók nem titkolják: ők az utóbbit fogják megkísérelni előbb vagy utóbb. Nem ritka jelenség az sem, hogy a migránsok arra hivatkozva siettetik az eljárást, hogy üldözőik a nyomukban vannak, azaz szintén a migránstömeggel tartanak Európa nyugati része felé.
Előfordul, hogy a menekülők, ha haragosaikkal együtt vannak a táborban, akkor kérik, hogy másik részlegbe helyezzék őket, szálláshelyüket pedig eltorlaszolják. „A legagresszívebbek az észak-afrikai férfiak, akik sokszor egyedül érkeznek, rendkívül erős testfelépítésűek, jól beszélnek franciául vagy angolul” – jegyzi meg egyik forrásunk.

Elképesztő történetek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!