hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Menekültek, betyárok, rendőrök, aktivisták és kerítésépítő katonák
Nyüzsgés a déli határvidéken

2015. 07. 24.
Az elmúlt hetekben sem csillapodott a délről érkező menekültáradat Szegeden, a nagyállomás előtti térre továbbra is csoportosan érkeznek a határról autóbuszokkal ideszállított menekültek. Az őket segítő aktivisták jelenléte is folyamatos. Új szereplőként a szélsőjobbos Betyársereg is színre lépett, majd július 13-án, hétfőn a katonaság közreműködésével megkezdődött a déli határzár, azaz a kerítés építése.

Az elmúlt napokban 900 és 1200 között volt az elfogott határsértők száma országosan. Nagy részük Csongrád megye déli részén realizálódott – olvasható a rendőrség honlapján. A bevándorlók szegedi nagyállomásra szállított csoportjairól továbbra is a MigSzol (Migráns Szolgálat Csoport) visel gondot, most már napi 24 órában. A vasútállomás előtti téren működő rögtönzött „menekülttábor” infrastruktúrája a szegedi önkormányzat, illetve a Környezetgazdálkodási Kft. jóvoltából egy faházzal és két mobilvécével gyarapodott. Ott jártunkkor épp egy nagyobb, ezúttal főként fekete-afrikaiakból álló csoport készülődött a továbbutazásra: tisztálkodtak, étkeztek, illetve informálódtak, az önkéntesek segítségével. A Szegeden tanuló arab és afrikai orvostanhallgatók is kijárnak az állomásra, akik a tolmácsolásban és a menekültek útbaigazításában vesznek részt. A pályaudvaron tartózkodó menekültek a hatóságoktól kapott ingyenjeggyel utaz­nak tovább a főváros felé – kivéve azok, akiket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) szegedi állomásának túlterheltsége miatt előbb Pécsre szállítanak, hogy onnan közelítsék meg a fővárost, illetve a debreceni menekülttábort.

Eltévedt betyárok

Bár a bevándorlók általában azonnal továbbutaznak az ország belseje felé, július 6-án, hétfőn kora este így is feszült helyzet alakult ki a téren, ahova megérkezett a Betyársereg 30-40 tagja, hogy „elbeszélgessenek” a nagyállomás előtt tartózkodó menekültekkel. A „diskurzus” végül a kiérkező rendőrök határozott fellépésének köszönhetően nem jött létre. Szeged és a környékbeli települések tűrőképessége jelentős próbatételen megy keresztül ezekben a hetekben, a vasútállomás környékének hangulatát azonban remélhetőleg a továbbiakban is az aktivisták segítőkész hozzáállása fogja uralni, nem pedig a szélsőséges indulatok. Mindenesetre a rendőrség még aznap közleményt adott ki, mely szerint ura a helyzetnek, Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere pedig meglepő módon elhatárolódott a Betyársereg akciójától, mondván, nincs szükség önkéntes határőrökre, a polgárőrség, mezőőrség és a rendőrség segítségével megoldják a problémát.
A Toroczkai és a „betyárok” közötti konfliktus gyökerét az Index tárta fel a héten. Mint kiderült: a „sereg” Ásotthalmon is megjelent, Toroczkai azonban – azt leszámítva, hogy vendégül látta őket egy birkapörköltre – nem akart együttműködni velük. Az Index beszámolója szerint az egyértelműen „verekedni” ideérkező csoport „kiakadt” Toroczkaira, különösen azt követően, hogy a kalauzolásukra kirendelt mezőőrrel az élen eltévedtek, s hosszasan bolyongtak a határövezetben. A meghiúsult akciót követően kötöttek ki végül a szegedi nagyállomáson, a verekedést (pontosabban a „verést”) azonban a Betyársereg útját végig figyelemmel kísérő rendőrök megakadályozták.  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!