hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eldőlt: elveszik a Ságvári nevét

2015. 05. 15.
Úgy tűnik, pont kerül a szegedi Ságvári Gimnázium neve körül kialakult vita végére, a minisztérium ugyanis április utolsó napjaiban döntött a középiskola nevének megváltoztatásáról. Ezzel együtt összevonják a két, eddig önállóan működő egyetemi gyakorlóintézményt, az általános iskolát és a gimnáziumot, amivel várhatóan – sok más vidéki gyakorló-iskolával ellentétben – legalább a KLIK fennhatóságát sikerül elkerülniük az intézményeknek.

A következő tanévtől minden bizonnyal SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium névre hallgató intézmény jelenleg még önálló tantestületei közvetlenül a május elsejei hosszú hétvége, két nappal a május másodikai ballagás és néggyel az írásbeli érettségi vizsgák megkezdése előtt értesültek az – előzmények ismeretében váratlannak korántsem nevezhető – döntésről. A minisztérium ugyanis a „Ságvári” név körüli vita év eleji fellángolása óta eltökéltnek tűnt a névváltoztatással kapcsolatban, az ügyben többször megszólaló Rétvári Bence államtitkár pedig nem hagyott kétséget afelől, hogy elkerülhetetlen az intézmény „átkeresztelése” („Je suis Ságvári”. Hetek, 2015. március 6.).

Az államtitkár egy 2011-ben elfogadott (majd 2012-ben módosított) törvényre hivatkozott, amely kimondja, hogy 2013. január 1-jétől közterület, 2014. január 1-je után pedig cég, civil szervezet, sajtótermék és közintézmény sem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. Hivatkozott továbbá a Magyar Tudományos Akadémia 2013 tavaszán közzétett, az önkényuralmi rendszerekhez kötődő neveket felsoroló listájára is, amelyen a kommunista önkényuralommal kapcsolatba hozható történelmi szereplők között Ságvári Endre neve is megtalálható, mégpedig a „nem ajánlott” kategóriában.

Központi kontra helyi akarat

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!