hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Növekvő feszültség a felsőoktatásban
Hirtelen felindulás

2015. 05. 03.
Újból nekimegy a felsőoktatásnak a kormány: többek közt átalakítaná a képzési struktúrát, és a kancellári poszt után bevezetné a konzisztóriumot is. Az egy hete napvilágra került szakstruktúra, illetve a felsőoktatási törvénymódosítás tervezete miatt újból utcára vonultak a hallgatók és oktatók. A kormány részletkérdésekben meghátrált ugyan, de egyelőre nem látni, hogy mennyire lesz eredményes a mostani tiltakozás.

Múlt pénteken délután kapták meg az érintettek a felsőoktatásért felelős államtitkárságnak a szakok új struktúrájára vonatkozó tervezetét, amit azután rekordidő alatt, hétfőig kellett írásban véleményezniük. Megtették: az ELTE-n 17 oldalas vélemény állt össze, az egyik legérintettebb kar, a Társadalomtudományi Kar közreműködésével. A minisztérium tervezete szerint egyebek mellett megszűnne a társadalmi tanulmányok szak, valamint a nemzetközi tanulmányok alapszak, továbbá újra osztatlan képzéssé válna a pszichológia és az elméleti közgazdaságtan is. A jövőben nem lenne kulturális antropológia és mérnök-menedzser alapszak sem, illetve megszűnhet a filmelméleti és a filmdramaturg képzés is. Az ELTE TáTK-n ez az intézkedés a jelenlegi ötből három szakot lehetetlenítene el, ami a kar képzési kínálatát és anyagi bázisát egyaránt megrendítené. A karnak jelenleg 2000 hallgatója és 150 oktatója van.

Indulatok

Az átalakítás hírére az ELTE-n és a BME-n gyűléseket, majd tüntetéseket szerveztek a hallgatók és oktatók. Felháborította őket ugyanis, hogy a kormány voluntarista módon szakokat akar megszüntetni, köztük fizetős képzéseket is, korlátozva ezzel a fiatalok és az intézmények önállóságát. Az EMMI-közleményben ítélte el a szerinte pártpolitikai alapon gerjesztett tüntetéseket, hivatkozva az éppen folyó egyeztetésekre. Ugyanígy nyilatkozott a szaktárca az emlékezetes 2012-es diáktüntetéseknél is, melyek az állami keretszámok radikális csökkentése miatt robbantak ki.
A tüntetések másnapján, kedden tanácskozott egyes szakok sorsáról a Felsőoktatási Kerekasztal, amiről Palkovics László szakállamtitkár úgy nyilatkozott: úgy döntöttek, mégiscsak megmarad a nemzetközi tanulmányok alapszak, akárcsak a kommunikáció, és osztott képzés marad a pszichológia szak is. Az RTL Magyarul Balóval című műsorában Palkovics kifejtette: nem visszavonulót fújt a kormány, hanem a kerekasztal egy munkafolyamat második eleme volt. Az első rész a Magyar Rektori Konferencia (MRK) szakbizottságaival való egyeztetés volt, ami alapján kialakult a nagy port kavart javaslat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!